12 °C Budapest

Erről nem szólt az utazási iroda? Így szerezheted vissza a lenyúlt pénzed

2017. március 27. 18:31

A Budapesti Békéltető Testület (BBT) ajánlást fogalmazott meg az utazási szolgáltatásokkal összefüggésben. Ebben a vállalkozások által követendő magatartásra és a tudatosabb fogyasztói döntésekre hívják fel a figyelmet. A testület az ajánlásban részletes tájékoztatást nyújt az utazások során leggyakrabban felmerülő fogyasztóvédelmi problémákról is.

Így reklamálhatsz, ha elégedetlen vagy

Az utazási szolgáltatás igénybevétele során a fogyasztók haladéktalanul közöljék az utaskísérővel a panaszt és ragaszkodjanak ahhoz, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel, ez az utaskísérő kötelessége. Ha viszont nincsen utaskísérő, akkor a helyszíni szolgáltatóval közöljék azonnal problémájukat. Amennyiben ez sem orvosolja a kifogásukat, úgy közvetlenül az utazásszervezőt, illetve azt az utazásközvetítőt kell tájékoztatni, akinél a fogyasztó az utazási szerződést megkötötte. Az utazás során tapasztalt hiányosságokat mindenképp dokumentálja a fogyasztó, készítsen fényképfelvételeket, szerezzen be teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, írásos tanúnyilatkozatokat utastársaitól. Ezek hiányában kevésbé tudja jogait érvényesíteni, mivel olyan bizonyítékok, amelyek igazolhatják állításait.

A Budapesti Békéltető Testületnél tárgyalt, utazási szerződésekből eredő kérelmeknél igen gyakori, hogy a fogyasztó nem tudja bizonyítani a panasz jogosságát, a szállásszolgáltatás vagy a szállodai szoba minőségi problémáját, a wellness szolgáltatás hiányosságát vagy épp azt, hogy megalapozott az elmaradt programokból eredő pénzvisszatérítési igénye.

Online megrendelt repülőjegyeknél fontos annak ellenőrzése, hogy az utasfelvétel ténylegesen megtörtént-e, kinek a nevére szól, a név pontosan került-e rögzítésre és a beszállókártyát inkább nyomtassák ki a fogyasztók, mert előfordulhat, hogy a reptéren történő, helyszíni becsekkolásért a légitársaság már külön pótdíjat számít fel. Ellenőrizzék, hogy az utazáshoz igényelt poggyász-szolgáltatás is megrendelésre került-e.

Mielőtt az adott légifuvarozóval megkötnék a szerződést az utasok, figyelmesen olvassák el a légitársaság weboldalán elérhető általános szerződési feltételeket. Ebből ugyanis konkrét információt kapnak az utazás pontos részleteiről, a kézipoggyász, illetve bőrönd méreteiről, az indulást megelőzően teljesítendő kötelezettségeikről, az esetleges átfoglalási, időpont-módosítási, névváltoztatási- vagy névátírási lehetőségekről, és azok költségeiről.

Az Európai Unión belüli utazásoknál, légijárat törlése vagy három órát meghaladó késése esetén a fogyasztókat kártalanítási jog illeti meg az adott légifuvarozóval szemben (bizonyos kivételekkel), éljenek ezzel a jogukkal. A légifuvarozókkal szemben benyújtott kérelmek alapján ugyanis elég gyakori, hogy a fogyasztók nem kapják meg a járattörlésből, vagy jelentős késésből adódóan az őket jogosan megillető kártalanítást.

Megrendeléseiket annak fényében tegyék meg a fogyasztók, hogy az online vásárolt repülőjegyek, interneten lefoglalt szállások és egyéb utazási szolgáltatások esetén nem illeti meg őket a tizennégy napos indokolás nélküli elállási jog.

Hogyan biztosítsuk magunkat?

Az utazási szerződés hibás teljesítése esetén az utazásszervező a felelős, a fogyasztók az igényüket pedig mind az utazásszervezőnél, mind pedig az utazásközvetítőnél is bejelenthetik! Az utazási szerződés aláírása előtt alaposan tájékozódjanak az elállás lehetőségeiről és annak jogkövetkezményeiről!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az utazásszervezőknek sem árt odafigyelni

Az utazásszervezők képviseletében eljáró utaskísérők segítsék elő utazási szolgáltatás igénybevétele esetén a fogyasztói jogok gyakorlását. Próbálják meg az utaskísérők az utazásszervezővel megbeszélve rendezni a problémát, adott esetben egy helyettesítő szolgáltatást ajánljanak fel és ne utasítsák el a fogyasztók jegyzőkönyv-felvételre irányuló kérését a helyszínen felmerült problémák közlésekor.

Az utazási szerződés megkötése előtt a vállalkozások az utast webportáljaikon, e-mailben, írásban (szórólapon) és szóban az alkalmazottjuknak is részletesen tájékoztatnia kell az utazás feltételeiről vagy az utazási csomag pontos tartalmáról, így különösen

  • a részvételi díj és az egyéb költségek összegéről,
  • az utazás igénybe vételéhez szükséges hivatalos okmányokról,
  • esetleg vízum szükségességéről és
  • az utazás lemondási-elállási feltételeiről kell információt nyújtani.

Tartsák be emellett az utazásszervező vállalkozások panasz esetén a válaszadásra rendelkezésre álló 30 napos határidőt és a panasz elutasítása esetén adjanak érdemi indokolást.

A válasz elmaradása, hiányos megfogalmazása, akár csak a megkésett reagálás a fogyasztói jogok sérelmével jár.

Az utazási szerződésekre és azok hibás teljesítésére egyrészt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény hibás teljesítésre vonatkozó, kellékszavatossági rendelkezéseit, valamint az utazási szerződésről szóló 218/2008 (XI.28.) Kormányrendelet szabályait kell alkalmazni.

Amennyiben az utasok az utazásszervezővel vagy a légitársasággal nem tudnak megállapodni, mert azok elutasították a fogyasztói igényt, úgy beadhatják a kérelmet a Budapesti Békéltető Testülethez, ahol ingyenes és gyors eljárásban kerülhet sor a vita rendezésére.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm