7 °C Budapest

Érik a gigadugó az M7-es autópályán: így kerülheted el a várakozást

2020. július 16. 12:35

Az iskolai tanév lezárását követően fokozatosan nőtt az elmúlt hetekben az M7-es autópálya forgalma. Főleg hétvégenként nagyságrendekkel megnő a gyorsforgalmi úton közlekedők száma, így akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól körülhatárolható, hogy mely időszakokban használják a Balaton és a Velencei-tó felé autózók az M7-es autópályát. Pénteken 14 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 13 óra között indulnak el a legtöbben Budapest irányából. Vasárnap pedig a főváros felé vezető oldalon 12 órától egészen az esti órákig telítettek a sávok, a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom - hívja fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Azt javasolják:

  • Ha teheti, kerülje el a csúcsforgalmi időszakokat! A legtöbben pénteken délután és szombat délelőtt indulnak el a főváros irányából, és vasárnap este, hétfőn reggel érkeznek vissza. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához.
  • Közvetlenül indulás előtt informálódjon az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon. Vagy használjon online navigációs szoftvereket, közösségi autós alkalmazásokat.
  • Ha az autópályán jelentős torlódás van - például baleset miatt - érdemes kerülőutat választani. Igénybe vehető az M6-os autópálya is, amelyről több csomópontnál is vissza lehet jutni az M7-es autópályára például a 62-es, 64-es főutakon keresztül. A Balaton északi partjára tartók Székesfehérvártól a 8-as főutat is használhatják.
  • Az M7-es autópályához kapcsolódóan tavaly ősszel elkészült a 710-es főút bekötése, amely gyorsabb és biztonságosabb eljutást biztosít az északi part irányába.
  • Fontos kiemelni, hogy az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig, a főváros felé vezető oldalon három sávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok, pedig ezzel csökkenteni lehetne a nagyobb torlódásokat. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten jobbra tartási kötelezettség van, erre sűrűn kihelyezett táblák is felhívják a figyelmet. Ha ezt betartják az autósok, akkor az autópálya kapacitása sokkal egyenletesebb lesz, így a torlódások nagysága is érdemben mérsékelhető.
  • Hosszabb útra csak elegendő üzemanyaggal induljon útnak, legyen a kocsiban ásványvíz, frissítő, ha például egy baleset miatt torlódás alakulna ki vagy útzár lépne életbe.
  • Erős forgalomban különösen figyeljen a követési távolság betartására! Ezt a sebesség függvényében válassza meg, ha két másodperccel követi az Ön előtt haladót, akkor váratlan esetben is meg tud állni.
  • Ha torlódást, a járműoszlop jelentős lassulását észleli, akkor a fokozatos fékezés mellett kapcsolja be a vészvillogót, hogy az Ön mögött érkezőket is figyelmeztesse!
  • Ha eltévesztett egy lehajtót vagy huzamosabb ideig kell állnia a pályán, semmiképpen se forduljon vissza az autópályán, ne tolasson! Az ilyen manőverek életveszélyesek és természetesen szabálytalanok is!
  • Torlódásban segítse a mentésben résztvevő járművek előre jutását a külső forgalmi sávban jobbra, a belső forgalmi sávban balra húzódással (biztonsági folyosó kialakítása)!
  • A leállósávot csak és kizárólag műszaki meghibásodás esetén használja, tilos haladni rajta, ha a forgalom megáll vagy lépésben halad! Ez szintén szabálytalan és életveszélyes!
  • A műszaki okból megállásra kényszerült vagy balesetet szenvedett gépjármű utasainak tanácsos haladéktalanul a szalagkorlát mögé húzódni.
  • Ha baleset helyszíne mellett halad, és már nincs szükség segítségnyújtásra, ne "bámészkodjon", sok esetben emiatt is jelentősen lelassulhat a forgalom, akár a szemközti oldalon is, ami újabb balesetveszélyes szituációkat eredményezhet.
  • A nyári időszakban többször előfordulnak záporok, zivatarok, ilyenkor egyes esetekben nagyobb mennyiségű csapadék kerül hirtelen a burkolatra, ezzel egy időben a látótávolság is váratlanul nagy mértékben csökkenhet. Fontos, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelően válassza meg a sebességét. A vizes útfelület és a lecsökkent látótávolság nagyobb odafigyelést és a sebesség csökkentését igényelheti.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm