15 °C Budapest

Érdemes sietni: június végére elfogyhatnak a Sziget bérletek

2016. június 17. 17:02

Teljessé vált az idei Sziget programja, ami mostantól már napi bontásban is elérhető a fesztivál honlapján, s a jelek szerint minden eddiginél színesebb fesztiválra számíthatunk. A közönség érdeklődése is csúcsot dönt, eddig az egész hétre szoló bérletek 95 százaléka már gazdára talált.

Ha ilyen tempóban találnak gazdára a jegyek, június végére elfogynak az egész időszakra érvényes belépők és nem tudunk majd több bérletet, csak napijegyet kiadni

- mondja Gerendai Károly, aki szerint nagy esély van idén a teltházra .

Az ötnapos bérletek már régen elfogytak, jelenleg a kiadható egyhetes jegyeknek már csak az 5 százaléka van a piacon. Bár az összes kiadható napijegyeknek még "csak" a 40 százaléka fogyott el, ez is lényegesen több, mint a korábbi években a hasonló időszakban volt, hiszen ezeket a jegyeket sokan csak a helyszínen vásárolták meg eddig.

 

A napi fogyások ráadásul korántsem egyenletesen oszlanak meg, ezért már most látszik, hogy idén is számíthatunk teltházas napokra

- jegyezte meg a főszervező.

Összehasonlításképpen, tavaly augusztus elejére fogytak el a bérletek s a Sziget végül három teltházas napot számlált. Gerendai korábban már elmondt a: “Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk, hogy - bár fontos a zenei felhozatal - elsősorban a feeling, és a különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 2016-os Szigeten több mint 1500 program vár ránk. Az előadók a világ minden tájáról, több mint 60 országból érkeznek. A közönség nemzetközisége is garantált, hiszen már 98 országból vettek jegyet az idei Szigetre, de a szervezők nagy örömére az elmúlt két évhez hasonlóan megint tovább nőtt a magyar látogatók száma is.

A címlapkép forrása: sziget.hu

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem