7 °C Budapest

Ennyit költenek utazásra idén ősszel a magyarok: ez a legkedveltebb úticél

2018. október 28. 11:05

A négy napos hétvégék és az őszi szünet utazásra csábít rengeteg embert. A Bónusz Brigád adatai alapján évek óta a legnépszerűbb őszi úti cél belföldön Lillafüred. Legtöbben kettesben és három napra utaznak el, ha belföldi utazás mellett döntenek, az utazók pedig egyre jobb minőségű utakat tudnak megfizetni.

Harmadik éve Lillafüred a kedvenc belföldi úti cél a kikapcsolódni vágyó magyar lakosság körében. Tavaly ősszel még a Mátra és Dunaszentmiklós, míg 2016-ban Siófok és Debrecen volt az ezüst -, illetve a bronzérmes célpont, idén Miskolctapolca és Hajdúszoboszló végzett dobogós helyen. Úgy tűnik, ősszel wellnessre és kirándulásra vágynak a legtöbben, töretlen ugyanis azoknak a helyeknek a népszerűsége, amelyek ötvözni képesek ezt a két kikapcsolódási módot.

Közeli, könnyen megközelíthető külföldi úti célok is népszerűek voltak 2018 őszén. Idén ebben az időszakban a pihenés külföldi helyszínéül a legtöbben Velencét választották, tavaly hasonló időszakban még Prága, 2016-ban pedig szintén egy olaszországi város, Firenze volt a favorit.

Hány napra és hányan?

A hosszú hétvégékhez igazodva, belföldre legtöbben 3 napra utaztak a Bónusz Brigád felhasználói adatai szerint. Hasonlóan ehhez az arányhoz, kiugró többségben voltak azok, akik kettesben utaztak el ebben az időszakban.

Külföld esetében 2016-ban még az egynapos utak voltak a legkelendőbbek: ekkor az összes foglalás felét az ilyen kiruccanások tették ki, 2017-ben azonban már elkezdődött az eltolódás a hosszabb utazások felé. Mára, hasonlóan a belföldi utazásokhoz, a külföldi desztinációk esetében is a 3 napos utak lettek a legnépszerűbbek, bár az 1, illetve a 2 napos szállásfoglalások aránya ccsak sekély mértékben marad el a 3 naposokétól.

Ennyit költöttünk utazásokra

Természetesen az ár nagyon fontos tényezője az utazásnak: 2016-ban egy pár napos belföldi kikapcsolódásra átlagosan a 26.800 forintot költöttek az utazók, idén ez 29.500 forintra rúgott - ez arra utal, hogy egyre jobb minőségű utakat, szállásokat tudnak megfizetni a magyarok - ismerteti tapasztalatait a Bónusz Brigád.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A külföldi utazások esetében is hasonló mértékű volt a vásárolt utak átlagárának változása: 2016-ban átlagosan 18.000 forintba kerülő utakat választottak, idén átlagosan 23.000 forintot költöttek az emberek egy külföldi pihenésre.

Úgy tűnik tehát, hogy a magyarok számára fontossá vált az őszi kikapcsolódás: összehasonlítva korábbi hasonló időszakokkal egyre többen és egyre hosszabb utazásokat választanak. Nem csak az őszi utazás népszerűsége nő: sokan hagyják maguk mögött az adventi vagy épp a karácsonyi őrületet, másokat havas kirándulások és sípályák vonzanak a téli időszakban.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm