13 °C Budapest

Ennyi embert ölnek meg a világ legveszélyesebb városában

2016. május 1. 13:00

Idén is megjelent a világ legveszélyesebb városainak rangsora. A toplistát a százezer lakosra jutó emberölések száma alapján határozták meg, ami szerint az ötven legerőszakosabb város közül 41 Latin-Amerikában található. De vajon melyik város nyerte el a nem éppen megtisztelő "világ legveszélyesebb városa" címet?


Idén januárban jelent meg a világ legerőszakosabb városainak friss rangosa, amit egy mexikói civil szervezet állított össze. A legfrissebb rangsorban a nem éppen előkelő első helyet Caracas, Venezuela fővárosa szerezte meg. Itt ugyanis 100 ezer lakosra 119,87 emberölés jut. Ezzel idén sikerült leköröznie a négy évig "listavezető" San Pedro Sula-t, ami Honduras egyik nagyobb városa.

A listán szereplő ötven legerőszakosabb város közül 41 Latin-Amerikában található, ezen belül is 21 Brazíliában. Az erőszakosság, és az emberölések magas száma ezekben az országokban leginkább a kábítószer-kereskedelemnek, a bandaháborúknak, a politikai instabilitásnak, és széleskörű szegénységnek tudható be.

A rangsorolásnál a legalább 300 ezer fős lakosságú városokat vizsgálták, és nem számították bele a harci övezetekben történt haláleseteket, illetve azokat a városokat, ahonnan nincsenek elérhető információk. Ezek alapján mutatjuk, melyek a legveszélyesebb városok világon.

10. Cali, Kolumbia (64,27 emberölés 100 ezer lakosra)

9. Fokváros, Dél-Afrika (65,53 emberölés 100 ezer lakosra)

8. Palmira, Kolumbia (70,88 emberölés 100 ezer lakosra)

7. Valencia, Venezuela (72,31 emberölés 100 ezer lakosra)

6. Distrito Central, Honduras (73,51 emberölés 100 ezer lakosra)

5. Maturin, Venezuela (86,45 emberölés 100 ezer lakosra)

4. Acapulco, Mexikó (104,73 emberölés 100 ezer lakosra)

3. San Salvador, El Salvador (108,54 emberölés 100 ezer lakosra)

2. San Pedro Sula, Honduras (111,03 emberölés 100 ezer lakosra)

1. Caracas, Venezuela (119,87 emberölés 100 ezer lakosra)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem