Ellepnek minket a külföldi turisták

Pénzcentrum
2013. augusztus 8. 13:02

A gyenge forint, az egyre több fapados desztináció, a messze földön híres magyar vendégszeretet, a változatos és minőségi szórakozást és szolgáltatásokat nyújtó fővárosi, balatoni és vidéki programok meghozták az eredményüket a hazai turisztikában. A belföldi turisták száma több mint 3%-kal, míg a külföldieké közel 9%-kal! nőtt év eleje óta 2012 első hat hónapjához viszonyítva. Ugyan német és osztrák vendégből idén kevesebb érkezett, de egyes térségekből robbanásszerű emelkedés látható. Mindeközben a szálláshelyek is egyre több bevételelt könyvelhetnek el. A KSH közölte a legfrisseb szálláshelyekre vonatkozó adatait.

Egyre többen jönnek messze földről

A külföldi vendégek mintegy 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,2, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 2,9%-kal nőtt 2012 júniusához viszonyítva. A júniusi adatokon azonban túlmutat a teljes első félév teljesítménye, ugyanis idén eddig közel 8%-kal (7,8) nőtt a vendégéjszakák száma, és majd 9%-kal (8,7) a vendégeké.

Kevesebb német, de egyre több izraeli látogat hozzánk


A legjelentősebb küldő országok közül Németország és Ausztria esetében a vendégforgalom ugyan visszaesett (8,0 és 20%), az izraeli, az egyesült államokbeli, az orosz és a brit vendégek által eltöltött éjszakák száma számottevően emelkedett (88, 26, 15 és 9,8%). A kiemelkedő növekedés azonban nem csak júniusra, hanem az év eddig eltelt 6 hónapjára is ugyanígy igaz. Izraelből például 2013-ban eddig több mint 100 ezer turista érkezett hozzánk, ami 85%-kal több mint 2012 azonos időszakában, melyre vélhetően a nemrég indult Budapest-Tel Aviv fapados járatnak lehet jelentős hatása. A valóban impozáns 85%-os növekedés mellett több országból is 20%-nál nagyobb emelkedést mértek. A dánok (21,2%), az egyesült királyságbeliek (26,9%), az oroszok (22,7%), illetve a svédek (23,6%) is jelentős idei vendégéjszakaszám növekedést produkáltak.

Kevesebb német, de egyre több izraeli látogat hozzánk


Itthon otthon

Júniusban a belföldi vendégek 1089 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 1,1, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 4,7%-kal bővült 2012 júniusához mérve. A belföldivendég-forgalom - Nyugat-Dunántúl kivételével - minden turisztikai régióban nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek belföldivendég-forgalmának 60%-át fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 7,1%-kal emelkedett. A hazai turisták azonban nem csak a nyár első hónapjában vették a hátukra az országot, de az első 6 hónapban mért 4,9%-os vendégéjzsaka növekedés, és 5,9%-os vendégszám növekedés jól mutatja, hogy A) továbbra is gyenge a forint ahhoz, hogy külföldi utazást szervezzünk; B) egyre több és egyre jobb minőségű itthoni vendéglátási szolgáltatás van, amit szívesen ki is használunk, C) ez a kettő együtt igaz.

Kevesebb német, de egyre több izraeli látogat hozzánk


Több turista, boldogabb hoteles

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 52%-os volt 2013 júniusában, ami 2,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Az ötcsillagos szállodák szobáinak igénybevétele ebben a hónapban is kiemelkedő, 71,5%-os volt, míg a négycsillagosoké 64,3% a háromcsillagos átmeneti hajlékok pedig 52,7%-os kihasználtságot mutattak. A gyógyszállok külön kategóriaként 66,1%-os kihasználtsággal üzemeltek az idei nyár első hónapjában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ötcsillagos szállodák kiemelkedően pozitív teljesítménye abból a szempontból is örvendetes hír, hogy bár sokan a mintegy másfél évvel ezelőtt csődbe ment Malév kiválásával a minőségi turizmus visszaesését vízionálták. A számok azonban nem ezt bizonyítják, és a jelenlegi szállodapiacon a legjobb kihasználtsággal működő kategóriát az ötcsillagos szállodák képviselik.

Az eltöltött vendégéjszakák tekintetében az idei év első hat hónapját vizsgálva elmondható, hogy míg a szállodákban eltöltött esték száma több mint 6%-kal emelkedett (csak júniusban 6,9%-kal), addig a panziók és különösen a kempingek vendégéjszakaszáma jelentősen csökkent. A legnagyobb, 8%-nál is nagyob emelkedést a közösségi szálláshely kategóriában mérte a KSH.

Júniusban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 775 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 8245 forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 11,5%-kal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A vizsgált időszakban összesen 28 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 16 milliárd forint volt. A vendéglátásból 6,3 milliárd forint folyt be, 577 millióval több, mint az előző év júniusában. A forint/euró havi átlagárfolyama 296 forint volt a vizsgált hónapban, 2,1 forinttal gyengébb, mint a 2012. júniusi érték.

Szárnyal a SZÉP-kártya

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján júniusban 2015 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek az év hatodik hónapjában 1,2 milliárd forint értékben fizettek ezzel a fizetőeszközzel a szálláshelyeken. A SZÉP-kártya júniusi használatát összehasonlítva a tavaly júniusban beváltott üdülési csekk és SZÉP-kártya együttes forgalmával, nagymértékű, 41%-os bővülés figyelhető meg.

Több vendég, több munka

A szálláshely-szolgáltatást nyújtó - több, különböző ágazatban működő - vállalkozások a szálláshelyeken júniusban közvetlenül mintegy 32 ezer főt foglalkoztattak, ami 3,0%-kal több, mint 2012 azonos időszakában.

2013. június 30-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2986 volt, ezen belül 1013 szálloda 58 ezer szobával, 1006 panzió több mint 11 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 967 volt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm