16 °C Budapest

Ellepik az utakat a rendőrök a hétvégén: ezt ellenőrzik majd

2019. október 31. 09:30

Fokozott rendőri jelenlétre kell számítani a hosszú hétvégén, főképpen a temetők környékén. Civil ruhás rendőrök is szolgálatban lesznek, elsősorban bűnügyi nyomozók.

Fokozott jelenlét lesz a biztonságos közlekedés feltételeinek biztosításához. Főleg a temetők környékén lesz megerősített szolgálat a polgárőrökkel és a temetőgondnoksággal együttműködve, adott esetben egyéb civil biztonsági szervezetek segítségével is - mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Óberling József felhívta a közlekedők figyelmét, hogy ne megszokásból vezessenek, illetve tartsák fejben, hogy a nagyobb temetők környékén ilyenkor meg szokták változtatni a forgalmi rendet.

Ezen kívül ajánlott sötétedés előtt hazaindulni a temetőből, hogy megfelelő látási viszonyok mellett lehessen közlekedni az esetleg ismeretlen útszakaszokon.

Óberling József elárulta, civil ruhás rendőrök is lesznek, elsősorban bűnügyi nyomozók, akik a temetőkben fognak szolgálatot teljesíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem