21 °C Budapest

Elképesztő luxus: ezzel a kabrióval furikázik a Való Világ sztárja

2017. május 1. 16:01

Elképesztő luxusautót kapott születésnapjára VV Mici - tűnhet fel elsőre, aki a valóságshow hősnőjének Instagramján jár. Kicsit utánajárva a dolgoknak azonban kiderül, hogy nem is kerül sokba egy ilyen kabrió, sőt, annyira olcsó, hoyg szinte bárki megvásárolhatja azt.

Egy kabriót kapott születésnapjára VV Mici, amiről az Instagramra is posztolt. A valóságshow hősnője egy Volkswagen Eos-szal lett gazdagabb, amit alapvetően 2006 és 2015 között gyártott a német konszern.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
által megosztott bejegyzés,

Az az autó, amit VV Mici kapott viszont a facelift előtti modell, amit a frissített verzió 2010-es bevezetéséig gyártottak Európa számára.

Tényleg luxusautót kapott ajándékba?

Ugyan a kabrió kivitel arra utalhat, hogy igen drága autóról van szó, azonban olcsóbban kaphatunk ilyen autót, mint gondolnánk. Ugyan újonnan már nem vehetünk Eost, így nem tudjuk az új listaárát, azonban a Használtautó.hu-n körülnézve egészen sok darabból válogathatunk.

A régebbi darabokat már 2 millió forint körül megvásárolhatjuk, de a 2010-ig szűkített keresésben sem találunk 4 millió forintot elérő autót.

Persze nem szabad csak az ár alapján kiválasztani egy autót, lényeges ugyanis, hogy egy használt autó fenntartása akár jelentős összegeket is felemészthet. Ez persze márkánként, modellenként, motortípusonként, sőt, évjáratonként is eltérő lehet, azonban nem árt azzal kalkulálni, hogy egy 10 éves autóra (nagyjából ennyi idős lehet VV Mici autója is) néhány év alatt az autó (használt) árát is rákölthetjük.

Nemcsak a kor számít azonban amikor a szerviz költségekkel előre kalkulálunk, a futásteljesítmény is sokat nyom a latba ilyenkor. Hiába beszélhetünk ugyanis egy 10 éves autóról, ha azt kifejezetten keveset használták, akkor az alkatrészek sokkal kevésbé kophattak el, mint egy napi használatban lévő autóban.

Emellett lényeges, hogyan tartották karban az autót. Hiába óvták, tárolták garázsban, használták keveset, ha a kötelező szervizekre nem vitték el a kocsit, akkor a kopó alkatrészek sokkal rosszabb állapotban lehetnek, mint arra az autó külsejéből gondolnánk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Neked is lehet kabriód

Egyre többen keresik a személyi kölcsönöket azért, hogy autót vásároljanak belőle. Érdemes azonban összehasonlítani a banki ajánlatokat, mielőtt adósságba vernénk magunkat, erre alaklmas a Pénzcentrum hitelkalkulátora, amellyel most 2 millió forint kölcsönre készítettünk számításokat (250 ezer forintot meghaladó jövedelemmel, 5 éves futamidővel).

Ez alapján a legolcsóbb ajánlat a Sberbanké, ezt a kölcsönt már 7,74 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM)  és 49 ezer forintos törlesztőrészlettel is megkaphatjuk. Nincs sokkal lemaradva a CIB sem, ahol hasonló feltételekkel 8,17 százalékos a THM és 51 ezer forint lesz a havi részlet; valamint az MKB is csábító, náluk 10,29 százalékos THM mellett 52 ezer forint lehet a törlesztőrészletünk.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm