2021. január 21. csütörtök Ágnes

Elgurult a gyógyszer az M3-ason: majdnem tömegbaleset lett a büntetőfékezésből


Állóra fékezte fekete BMW-jét az M3-ason az ideges sofőr, miután a Budapesti Autósok Közösségének olvasója szóvá tette, hogy jobbról megelőzte. A manőverből majdnem baleset lett, ráadásul egy "vétlen" sofőr is épphogy nem kapta telibe az álló luxusautót.

Hatalmas szerencse, hogy nem lett komolyabb baleset abból a büntetőfékezésből, amit a Budapesti Autósok Közösségének olvasója "kapott" az M3-ason. A videó beküldője arra is felhívta a figyelmet, hogy majdnem egy vétlen autós is beleszállt a büntető BMW-be.

M3-as autópálya, Füzesabony mellett. Teljes a nyugalom. Elengedtem magam mellett mindenkit, lassan utolérem az előttünk lévőt, besorolok én is. Ezt követően érkezik meg a videó sztárja: jobbról rám előz a BMW, nagyon közel. Nem tetszésemet nyilvánítottam ki, tekintettel a manőverre, illetve az egyre csúszósabb útra. Amikor már kellően távol ért, szegénynél lement a redőny, és mindenképp móresre akart engem tanítani

 - írta a beküldő, és a felvételen látni is, hogy a BMW-s állóra fékezett az autópályán, a csúszós úton. Kérdéses volt, hogy az olvasó mögött jövő autó meg tud-e állni rendesen, illetve a videón látható szürke Mercedes is majdnem telibe kapta az egyre lassuló BMW-t. A csodával határos módon nem történt baleset.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked