Elárulta Vajna Tímea, miből fogja fizetni méregdrága luxusutazásait

2019. március 13. 10:15

Még 2018 novemberében adott interjút Andy Vajna felesége Hasulyó Jánosnak, a magyar operatőrnek, aki már több magyar celebbel is interjúzott Los Angelesben - számolt be a 24.hu. Vajna Tímea elmondta a véleményét az éppen tomboló bozóttüzekről, Hollywoodról, a gyermekvállalásról, és elárulta azt is, miből fog utazgatni a jövőben.


A novemberi felvételből kiderül, hogy Tímeát kifejezetten zavarj az amerikai nők felszínessége, talán ennek köszönhető, hogy nincs egyetlen amerikai származású barátja sem. Utazásaival kapcsolatban elmondta, hogy imád úton lenni, kedvence helyei közt ott van Miskolc, a Maldív-szigetek, illetve Aspen.

Nagyon sok helyen voltam a szüleimmel és Andyvel is, az egyik legjobb dolog az ember életében az, ha utazik.

Persze ez rengeteg pénz, de az Instagramm oldalát éppen azért építi ilyen ütemben, mivel van lehetősége kooperálni különböző szállodákkal, ahová aztán ingyen ellátogathat. Fizetik a szállást, az útiköltséget, az étkezését, cserébe posztolni kell pár képet azokból a hotelekből és a környékükről.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem