13 °C Budapest

Egyre bátrabban ülünk repülőre: a turisták is megindultak Magyarország felé

MTI
2020. augusztus 12. 12:06

Folyamatosan nő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfordulók száma, júliusban már 300 ezren utaztak repülővel, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak - közölte Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag leállt a forgalom a repülőtéren, áprilisban a 10 ezret sem érte el az utasok száma. A repülés azonban biztonságos, és a forgalom növekedése is azt mutatja, hogy kezd visszatérni az emberek bizalma - mondta.

Ismertette, hogy a biztonságért a repülőtéren több intézkedést hoztak: plexiket helyeztek ki, a zöld, sárga és piros országokból érkezőket külön kezelik, nem találkoznak egymással, és átmenetileg felfüggesztették a beléptetőkapukat is, helyette repülőtéri rendőrök igazoltatnak.

Ezek miatt pár perccel lassabb a beléptetés, és sorok alakulhatnak ki, ha egyszerre több repülőgép érkezik veszélyeztetett országból, de felkészülten kezelik a helyzetet - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm