21 °C Budapest

Egyik válság jön a másik után: itt tart az olajháború jelenleg

2020. április 1. 18:15

A mai nappal gyakorlatilag is vége az olajkartell egyezségének, amelyet a március elejei OPEC+ ülésen nem sikerült meghosszabbítani közös egyetértés hiányában, és ennek következtében mától mindegyik ország annyi kőolajat zúdíthat a világpiacra, amennyit nem szégyenl. Megvizsgáltuk, hogy mennyivel növekedhet az olaj kínálata a szaúdi-orosz olajháború következtében, miközben a világ olajfogyasztása drámai mértékben zsugorodik. Amennyiben nem lesz megállapodás az olajnagyhatalmak között és az olajkínálat nem mérséklődik drasztikusan, összeomolhat hamarosan az olajpiac.

Vége az olajkartell megállapodásának

A március 5-6-án Bécsben tartott OPEC+ ülésen nem sikerült Szaúd-Arábiának és Oroszországnak megállapodnia a további másfél millió hordó/napos kitermeléscsökkentésről, mellyel jó eséllyel meg tudták volna támasztani az olaj árfolyamát a koronavírus okozta hirtelen keresletvisszaesést kompenzálva. Mivel az oroszok nem fogadták el a szaúdiak javaslatát, ezért Szaúd-Arábia árháborút indított az oroszok ellen, ugyanis ők tudnak a világon a legolcsóbban termelni. Ezzel a lépéssel Szaúd-Arábia módosította eddigi stratégiáját, és az árak magasan tartása helyett agresszíven ráment a piaci részesedésének bővítésére.

Az elmúlt években azon az áron sikerült csak az olajkartellnek magasan tartania az árakat, hogy folyamatosan piaci részesedést veszített elsősorban az amerikai palaolajtermelés felfutásának következtében, melyet az oroszok megelégeltek, legalábbis ez a legvalószínűbb oka annak, amiért az oroszok szakítottak a szaúdiakkal. Az alábbi ábra jól szemlélteti, hogy az OPEC évről évre kevesebb kőolajat értékesített annak ellenére, hogy a világ olajfogyasztása folyamatosan növekedett.

Mennyivel növekedhet a fekete arany kínálata az olajháborúnak köszönhetően?

A Bloomberg számításai alapján április elsejétől naponta 4,2 millió hordóval növekedhet az olaj kínálati oldala, ugyanis a jelenleg érvényben levő OPEC+ alku március végével jár le. A legnagyobb kapacitásnövelést az olajkartell vezetője, Szaúd-Arábia fogja ígérete szerint nyújtani, melyet az Egyesült Arab Emírségek és Oroszország követhet. Irán és Líbia azért van megkülönböztetve a grafikonon, mert bár lenne szabad kapacitásuk bővíteni termelésüket, azonban Irán amerikai szankciók alatt áll, Líbiában pedig polgárháború dúl.

Az egyes országok maximális termelési kapacitásait tekintve Szaúd-Arábia és Oroszország fej-fej mellett áll, és őket követik a kisebb közel-keleti és afrikai államok.

Mindeközben a keresleti oldal drámaian szűkül

A koronavírus megfékezésére hozott karanténok drámaian csökkentik az üzemanyagok iránti keresletet a világon, mely erőteljes nyomás alatt tartja a kőolaj iránti igényeket is. A Goldman Sachs tovább csökkentette a márciusi és áprilisi globális olajkeresletre való várakozásait, mellyel márciusban10,5 millió hordó/nappal, áprilisban pedig 18,5 millió hordó per nappal kevesebb fogyasztást prognosztizál, és azóta még drámaibb előrejelzések is érkeztek. 2019-ben még 100 millió hordó/nap körül mozgott a világ olajkereslete. 2020 egészét tekintve pedig napi 4,25 millió hordó kereslet zsugorodásra számít az elemzőház.

A kőolajtárolók folyamatosan töltődnek, és félő, hogy mit fognak kezdeni a piacon levő rengeteg kőolajjal, ha már nem lesz szabad tárolói kapacitás.

Mi lesz az olaj árfolyamával?

Egyre sürgetőbb, hogy valamilyen egyezségre jusson a három olajnagyhatalom, Oroszország, Szaúd-Arábia, és az Egyesült Államok. Ugyanis bármilyen furcsának tűnik elsőre, de jelenleg az USA a világ legnagyobb kőolajtermelője a palaolaj forradalom előretörése óta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az oroszok akár majd egy évtizedig is bírnák az alacsony olajárakat, azonban már jelezték kompromisszumkészségüket, melynek az lenne a feltétele, hogy az eddiginél több országot vonnának be a kitermeléscsökkentés kivitelezésébe, és ezzel jobban lehetne teríteni a megszorításokat a tagok között.

Az Egyesült Államoknak nagyon fáj a jelenlegi alacsony olajár, ugyanis a palaolajszektor léte, és az Egyesült Államok energiafüggetlensége forog jelenleg ezzel kockán. Még az is felmerült az USA-ban, hogy esetleg a szaúdiakkal szövetkezve próbálnának csökkenteni koordináltan a kitermelésen. A tegnapi nap folyamán még Putyinnal is egyeztetett telefonon Trump, melynek hatására a két ország energetikai illetékesei össze fognak ülni, és tárgyalni fognak a jelenlegi helyzetről. Azonban kétséges, hogy bármilyen nyugvópontra is jutna egymással a két nagyhatalom, ugyanis az oroszok valószínűleg pont az amerikai palaolajtermelés kiiktatása miatt vállalták az olajháborút a szaúdiakkal. 

Szaúd-Arábiának is rendkívül fáj a jelenlegi olajár, ugyanis bár igaz, hogy csak 3 dolláros a termelési költségük, azonban 80 dolláron van egyensúlyba a költségvetésük. Így ilyen olajárak mellett akár 20 százalékos GDP arányos hiány sem elképzelhetetlen az országban idén. A szaúdiaknak az a motivációjuk az árháborúban, hogy ne csak ők viseljék a termeléscsökkentés terhének nagyrészét.

Amennyiben nem sikerülne megállapodniuk egymással a nagyhatalmaknak, akkor a piac kikényszerítheti ki az alacsony olajárak mentén, hogy számos magasabb termelési költséggel működő olajmező bezárja kapuit, mellyel újra helyre billenhetne az olajpiaci kereslet és kínálat egyensúlya.

A koronavírus és a szaúdi-orosz olajháború hatására óriásit zuhant a kőolaj ára, azonban várhatóan nem marad soikáig ilyen alacsonyan az ár, ugyanis a jelenlegi árszinteken már egyes drágábban termelő olajmezők elkezdték bezárni kapuikat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm