14 °C Budapest

Egy héttel eltolják a Szigetet - megjöttek az első nevek

Pénzcentrum
2014. január 22. 19:32

Felröppentek az első nevek a határait idén egy héttel később, azaz augusztus 11-én megnyitó Sziget fellépői közül.

Jó döntésnek tűnik, hogy egy héttel csúsztattuk a Sziget dátumát, hisz már most jobb neveket tudunk bejelenteni, mint tavaly ilyenkor és a kilátások is biztatóbbak" - nyilatkozta Gerendai Károly Sziget főszervező a korábban bejelentett döntéssel kapcsolatban, hogy t.i. a Sziget idén az elmúlt években megszokottnál később, augusztus 11-én nyitja kapuit.

Mint azt korábban a főszervező elmondta "ha a Sziget - mint korábban - egy időben zajlana az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal, a sztárokat továbbra is nagyon nehéz lenne Európába csalogatni. Most egyrészt könnyebb a dolgunk, hisz így jóval nagyobb az esélyünk, hogy a kontinensen legyenek az éppen koncertturnén levő nevek, másrészt, Európában ezen a héten sokkal több a konkurens fesztivál, így velük kell majd "megküzdenünk" a fellépőkért. Azonban azt reméljük, hogy a Sziget van már annyira rangos esemény, hogy a felkért művészek, hasonló ajánlatok esetén, inkább minket választanak."

Nem csak időpontjában változik az idei buli, de újdonság lesz az is, hogy a 2014-es Fesztiválköztársaság "Nulladik" napján, azaz augusztus 10-én, eltérve a korábbi "bemelegítő" napoktól, nem csak egy koncert várja a nagyérdeműt, hanem teljes üzemben működve, egymás után sorjáznak majd a Nagyszínpadon a koncertek.

A most napvilágra került hírek szerint ezen a napon lépnek fel például a stoner rock legnagyobb ikonjai, azaz a Queens of the Stone Age. Ez a nap teljes árú napijeggyel lesz látogatható, azonban az ottalvós bérleteseknek erre napra nem kell majd külön fizetniük. Az első körben nyilvánosságra hozott fellépők között megtalálhatjuk a Placebot, a Klaxonst, vagy az Imagine Dragonst is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem