11 °C Budapest

Égtek a vonalak a MÁV-nál: utasok százezrei telefonáltak a vasúttársaságnak

2019. március 5. 12:00

A tavalyi utasszám-növekedés a MÁVDIREKT-nél is éreztette a hatását. Tavaly 2017-hez képest jóval többen keresték az ügyfélszolgálatot telefonon, de a megválaszolt hívások aránya így is kiemelten magas, 97,4 százalék volt, a várakozási idő pedig 21 másodperc alá csökkent. Az utasok által elveszített és az ügyfélszolgálat közvetítésével megtalált tárgyak száma 62 százalékkal nőtt.

A tíz legnépszerűbb magyarországi vasútvonalon az előzetes számok alapján összesen 74 millióan utaztak 2018-ban, ez 2,8 millióval haladja meg a 2017-es eredményeket. A jelentős utasszám-növekedés a MÁV telefonos ügyfélszolgálatánál, a MÁVDIREKT-nél is érezhető volt - közölte a vasúttársaság. 2018-ban 589 617 telefonhívás érkezett az ügyfélszolgálatra, ez 62 220 hívással - közel 11 százalékkal - több volt, mint 2017-ben, ennek ellenére a megválaszolt hívások aránya 97,4 százalék volt, vagyis 100 bejövő hívásból legalább 97-et fogadtak ügyintézőink, az átlagos szolgáltatási szint (ez a 30 másodpercen belül felvett hívásokat jelenti) pedig 83 százalékos lett.

Ez - a nagyarányú hívásszám-növekedés mellett - kismértékű emelkedést jelent 2017-hez képest. Különösen örömteli, hogy 2018-ban 20,75 másodpercre csökkent az átlagos várakozási idő, azaz mindössze ennyi idő telik el, míg az első csörgéstől, majd a megfelelő menüpont kiválasztásától egy ügyfélszolgálatoshoz bekapcsolják a hívást, és megkezdődik a beszélgetés az érdeklődővel. Ez kiemelkedőnek számít a más társaságok által üzemeltetett telefonos ügyfélszolgálatokhoz viszonyítva.

Az e-mailben történő válaszadások és a Start Klub-kártyákhoz kapcsolódó SMS-küldések több mint 20 százalékkal nőttek 2017-hez viszonyítva, de - az előző évhez képest közel 62 százalékkal - nőtt az utasok által elveszített és a MÁVDIREKT közvetítésével megtalált tárgyak száma is. Ez utóbbi eredménynek köszönhetően számtalan pozitív visszajelzés érkezett az utasoktól.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem