Ebben nem lesz köszönet: fagyviharral jön a péntek, kiadták a veszélyjelzést

MTI
2019. február 21. 18:28

Jelentősen lehűl az idő a hétvégén: a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet, s helyenként napközben is csak 0 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Ezen felül ráadásul a szolgálat szinte az egész országra kiterjedő veszélyjelzést adott ki a viharos szél miatt.

Pénteken a délelőtti órákban egy hidegfront hatására megerősödik, majd többfelé viharossá fokozódik az északias szél. A Dunántúl keleti felét leszámítva jellemzően 60-80 km/h-s széllökésekre lehet számítani, de kisebb körzetekben ennél erősebb lökések is előfordulhatnak. Az esti óráktól kezdve fokozatosan veszít erejéből a szél

- tette közzé hivatalos oldalán a figyelmeztetést az OMSZ.

Forrás: OMSZ

Ezen felül a szolgálat a hétvégére várható időt is közölte, melyben nem lesz köszönet. Az adatok szeriten ugyanis jelentős lehűlés várható, a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet:

  • Pénteken délelőtt többfelé várható eső, zápor, majd a déli óráktól észak felől elkezdődik a felhőzet csökkenése. A Duna vonalában és a Dél-Dunántúlon a nap második felében is várható csapadék. Estefelé az eső mellett a Dél-Dunántúlon havas eső is lehet, de havazás sem kizárt. A szél többfelé megerősödik, a középső területek kivételével viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet, napközben 5-12 fokig melegszik a levegő.
  • Szombaton túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Nagy területen megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 4, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 3 fok között valószínű.
  • Vasárnap is több órára kisüt a nap. A minimumhőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 5 fok között várható, de a fagyzugokban több fokkal hidegebb lehet. A nappali maximumok plusz 1 és 5 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem