20 °C Budapest

Durván átszabta a nyári táborokat a járvány: nem feltétlenül rossz irányba

2020. június 3. 10:32

Bár a koronavírus-járvány több szempontból is befolyásolta a táborpiacot, mind a táborszervezők, mind a szülők megtesznek mindent azért, hogy a gyerekek az elmúlt évekhez hasonló vakációt, tábori élményt élhessenek meg. Az idei kínálatról, árakról, legnépszerűbb táborhelyszínekről és témákról a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál közölt adatokat.

A táborkínálatban és a programok felépítésében is több változást hozott az elmúlt pár hónap, amik közül több pozitívumot is ki lehet emelni. A táborszervezők a programok kapcsán az élmények többségét szabadtérre szervezték át, ami önmagában üdvözölendő, míg az egy korcsoportba sorolt gyerekek létszáma is csökkent, így még több figyelem jut egy-egy csemetére. Bízunk benne, hogy az egészségügyi előírások betartásával nem lehet probléma a táborokban és sikerül az idei szünidőt is közel olyan csodálatosra varázsolni a gyerekeknek, mint az az elmúlt években megszokott volt

- mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.

A koronavírus-járvány hatására mind a táborozó gyerekek száma, mind a foglalható táborhelyek száma csökkent, de utóbbi nagyobb arányban. Az előrejelzések szerint 165 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni a vakáció során, míg a táborhelyek száma a tavalyi évhez képest közel harmadával esett.

A táborjelentkezések 60 százaléka napközis tábori foglalást takar, míg tízből négy jelentkezés ottalvós vakáció lehetőségbe történik. A napközis táborok előretörésének oka, hogy miután ezen tábortípusnál nem merül fel szállásköltség, illetve az esti étkezés, program díja, így kedvezőbb áron vásárolhatók, mint az ottalvós táborok. Így a családok egységnyi pénzmennyiségből több hetet tudnak lefedni élménydús gyermekfelügyelettel, mintha bentlakásos verziót választanának.

A bentlakásos táborok esetében a legkeresettebb terület Veszprém megye, míg a további két dobogós helyre Pest és Bács-Kiskun megye került. A napközis táborok jellemzően nagyvárosokban találhatóak, amik közül magasan kiemelkedik kínálatban és foglalásszámban is Budapest.

A táborok témáját tekintve az idei esztendőt az idegen nyelvi, elsősorban az angoltáborok nyerték, ezek lettek a leginkább keresett tábortémák. Nagyon sokan kerestek kaland- és sporttáborokat is, míg az elmúlt években egyre népszerűbb készségfejlesztő táborok is nagy népszerűségnek örvendtek 2020-ban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A napközis táborok átlagára 37 000 forint, míg az ottalvós lehetőségek esetén 55 000 forintot fizetnek átlagosan a szülők egy turnusra. Fontos kiemelni, hogy a táborárak tekintetében hatalmas az árolló, ahogy azt az elmúlt években is megszokhattuk. A Táborfigyelőn lévő ott alvós táboroknál a legkedvezőbb árú tábor 26 ezer forintba kerül, míg a legmagasabb díj 255 ezer forint.

Fontos újdonság, hogy az idei évben már majdnem minden harmadik tábor elfogad SZÉP Kártyát fizetőeszközként. Mindez nagy segítség a családoknak, ugyanis a kormányzat által megnövelt SZÉP Kártya keretet a gyermekek táboroztatására is lehet fordítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem