14 °C Budapest

Durva átalakítás jön az európai közlekedésben: Magyarország sem ússza meg

2019. október 7. 20:28

Az Európai Unió Tanácsa olyan módosításokat fogadott el, amelyek szigorítják a közúti infrastruktúra kezelésére vonatkozó szabályokat a halálos kimenetelű és a súlyos sérülésekkel járó közúti balesetek számának csökkentése érdekében - közölte az uniós tanács hétfőn.

Tájékoztatás szerint a tagországok bel-, és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozásán elfogadott módosítás célja az, hogy a 2010-es adatokhoz képest 2020-ig a felére, 2050-ig pedig közel a nullára szorítsa vissza a halálos kimenetelű közúti balesetek számát.

Az érvényben lévő irányelv felülvizsgálatával az uniós miniszteri tanács a jelenlegi szabályok hatályát kiterjeszti az autópályákra és a transzeurópai közlekedési hálózaton (TEN-T) kívüli egyéb országos főutakra is. A szabályokat azokra a városi területeken kívül eső utakra is alkalmazni kell majd, amelyek uniós finanszírozás felhasználásával épültek.

A tagállamoknak legalább ötévente a teljes közúti hálózatukra kiterjedő biztonsági értékelést kell majd készíteniük az irányelv hatálya alá tartozó teljes úthálózatról a baleseti kockázatok értékeléséhez és a felvetődő problémák orvoslásához. Az első hálózati szintű közúti közlekedésbiztonsági felméréseket legkésőbb 2024-ig el kell végezni - közölték.

Az úthálózat közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló eljárások során szisztematikusan figyelembe kell majd venni a gyalogosokat, a kerékpárosokat és más, úgynevezett veszélyeztetett úthasználókat is. A tanács közleménye szerint az unió területén 2017-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetek áldozatainak közel fele ugyanis veszélyeztetett úthasználó volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jogalkotási eljárás a szabálymódosítás elfogadásával lezárult, az irányelv a kihirdetése után 20 nappal lép hatályba. A tagállamoknak ezt követően két év áll rendelkezésükre arra, hogy az irányelvet átültessék a nemzeti jogrendjükbe.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem