6 °C Budapest

Decemberben új rendszám jöhet a magyar utakon

2019. október 22. 16:52

Nemsokára S betűvel kezdődő rendszámok is forgalomba kerülhetnek, az R-rel kezdődők pedig rekordgyorsan futhatnak ki.

Várhatóan 2020 első negyedévében kezdik kiadni az okmányirodák a S betűs rendszámokat

- közölte a Belügyminisztérium (BM) a Vezess kérdésére. A lap számításai szerint akár már december második felében megjelenhet az első autókon az új betű. Az előző P betű 20 hónap alatt futott ki, a most használt R-t 16 hónappal ezelőtt, 2018 júliusától adják ki az okmányirodák. Két adat határozza meg, hogy mennyi fogy belőlük: az értékesített és forgalomba állított új járművek száma, valamint a külföldről behozott, majd rendszámozott használtak mennyisége.

Idén háromnegyed év után 10 százalékos pluszban van az új személyautók értékesítése a tavalyi hasonló időszakhoz képest (112 ezer jármű), a használtak importja 2,2 százalékos mínuszban (117 ezer darab), azaz valamivel rövidebb idő alatt kell, hogy kifusson a most használt R a korábbi P-nél. Azt persze nem tudni, miként alakul az utolsó negyedév a forgalomba állításoknál, csak az év eddigi részéből lehet következtetni, de simán lehet, hogy rekordgyorsan kifut a mostani betű.

Fontos megjegyezni, hogy a betűk cseréje nem elvágólagos, akár több hónapig tartó átfedésben oszthatják az okmányirodák a kifutó, és az új betűvel kezdődő rendszámokat. Az átlagnál jóval nagyobb számú azonosítót pörgető okmányirodákban (amelyeket például autókereskedők is rendre látogatnak) gyorsabban elfogy a kiszállított mennyiség, ezekben lehet, hogy egy új betűvel osztják már az autósoknak, miközben mondjuk egy kisebb forgalmú irodában 2-3 hónap múlva fogy ki a szekrényből a korábban leszállított készlet, és csak akkor kezdik az új betűseket kiadni.

6-7 év múlva vége a mostani rendszernek

Amikor a válság mélyén sorra zártak be a kereskedések (2009-2010), és alig értékesítettek új autót Magyarországon, még 2030 utánra várták a hatóságok a mostani, 1990 augusztusában indított 3 szám, 3 betű kifutását. Szerencsére az elmúlt 3-4 esztendőben annyira felpörgött az új és használt autók forgalomba állítása, hogy ha így folytatódik, 2025-2026 környéke a reálisabb dátum.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hogy utána mi lesz, nem tudni. 2010 után a jelenlegi kormányzat környékéről felvetődött a területalapú rendszám ötlete, ami a kontinensen a legelterjedtebb, és a járműről, plusz az üzembentartójáról a legtöbb információt adó fémlemez. Mivel a használtan behozott ilyen-olyan életkorú autók nálunk ugyanazt az R betűt kapják, mint a nullkilométeres vadonatújak (és így volt ez a korábban használt betűknél is), a jelenlegi rendszer szinte semmilyen érdemi információt nem tartalmaz, és meglehetősen nagy a káosz a járművek orrán és farán.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm