17 °C Budapest

Csúnya lehúzások: így keresték magukat agyon a magyar taxis hiénák

2017. július 17. 16:50

Nagyon gyakran találkozni olyan történetekkel, amikor egy-egy gyanútlan utast csúnyán lehúz a taxis. A külföldiek, és nyáron a fesztiválozók vannak a legnagyobb veszélyben. De nem kímélik a magyar fesztiválozókat sem. Összegyűjtöttünk néhány csúnya átverést.

Egyenesen vadásszák a fesztiválozókat a feketén dolgozó taxisok, a Balaton Sound alatt (5 nap) becslések szerint 200-250 millió forintot fizettek ki a partizók személyszállítási szolgáltatásért. Olyan is előfordult, hogy egy kb. 12 kilométeres útért 54 ezer forintot csalt ki az utastól egy taxis.

Egyik olvasónkkal is megtörtént a Balaton Sound ideje alatt, hogy átverték. Egy közeli kempingből a vonatállomásig szeretett volna eljutni, ami nagyjából 2-2,5 kilométer távolság. Elméletileg olyan taxi társaságot hívott, amely partnere a kempingnek, ezt a rövid telefonbeszélgetés során tisztázták is. Amikor olvasónk az árakról érdeklődött,

a diszpécser azt mondta, hogy - tekintettel a partnerségre - most az alapdíj 3500 forint, tehát ennyibe kerül az, hogy egyáltalán beülhessen a taxiba.

Amikor visszafogottan hangot adott a hívó, hogy sokallja az árat, a diszpécser annyit mondott: egyáltalán nem kell mindenkinek taxival utaznia. És ebben is maradtak, így nem derült ki, hogy mennyibe került volna az a 2-2,5 kilométeres út.

Tavaly a Sziget fesztiválozóit úgy húzták le, hogy a budapesti 280 forintos kilométerdíj elé egy egyest ragasztottak, tehát 1280 forintot kértek az utasoktól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elkeserítő ugyan, de rendezvény sem kell ahhoz, hogy a feketén dolgozó taxis hiénák megkopasszák a jó népet. Főleg külföldiekre vadásznak, mert ők nyelv- és helyismeret hiánya miatt könnyű prédának számítanak. A "kedvenc helyük" a Keleti pályaudvar, ahol a Hír TV egyik riportja szerint már válogatnak is az utasok közül, és jogszerűtlenül ők foglalják el azokat a kijelölt taxis várakozó helyeket (drosztokat), amelyekért egyébként évente 82 550 forintot fizet egy becsületes taxis.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem