2020. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Csúnya időszak jön a benzinkutakon: a kisnyugdíjasoknak fájhat a legjobban


A héten derült ki, hogy az olajár hiába nőtt jelentősen, az átlag egy hajszállal 50 dollár alatt maradt, így pedig március végéig biztosan ki kell fizetni az üzemanyagok utáni extra jövedéki adót. Utánajártunk, hogy meddig nőhetnek az árak és hogyan érinti ez a kisnyugdíjasokat.

A héten publikálta a NAV a negyedéves Brent olajár adatokat, amelyek alapján az üzemanyagok jövedéki adóját számítják. Mivel egy hajszállal a hordónkénti olajár alatt maradt az átlag (49,76 dollár), ezért a január 1-től március 31-ig tartó időszakban nem csökken az ősszel kivetett extra adó.

Ősszel extra jövedéki adót vetettek ki az üzemanyagokra. A terhet akkor kell megfizetni, ha a Brent típusú olaj három hónapos átlaga 50 dollár alatt van.

Ez különösen annak fényében lehet nagy érvágás az autósoknak, hogy az olajár az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett, és ezzel párhuzamosan a benzin és a gázolaj is egyre drágább lett. Míg az év elején nagyjából 300 forintba került egy liter üzemanyag, addig mostanra már 364, illetve 379 forintot fizethetünk ezekért, vagyis több, mint ötödével nőttek az árak.

Meddig nőnek az árak?

A következő hónapokban ráadásul az árak további növekedése sem kizárt. 2011 és 2014 között az árak a mostaninál jelentősen magasabbak voltak, bőven 400 forint felett fizethettünk egy liter üzemanyagért. Ennek többek között a magas olajár vol taz oka, hordónként 100 dollárnál is többet kértek ekkor a kőolajért a nemzetközi piacon.

Ugyan most még 55 dollár környékén fizetnek az olajért, azonban az olajexportőr államok (OPEC) megállapodása miatt ez hamarosan jelentősen magasabbra kúszhat. Minél gyorsabb ez a változás, annál kellemetlenebb lehet az üzemanyag drágulás a magyar autósoknak. Ha ugyanis a következő hónapokban jelentősen drágul az olaj és a benzinkutakon ezt a változást érvényesítik, akkor még a következő olajár megállapítás előtt bekövetkezhet, hogy jelentősen nő az olajár.

Persze az extra adó valószínűleg így április 1-től kivezetésre kerül, ami viszont 5, illetve 10 forintos többletet jelent. Hosszútávon tehát nem az extra adó, hanem inkább a magas kőolajár miatt számíthatunk magasabb üzemanyagárakra.

Biztosan magasabbak lesznek az árak?

Az elemzők egyébként arra számítanak, hogy 2017-ben nem fog jelentősebben megugrani az olaj ára, mivel az OPEC tagjai nem fogják maradéktalanul betartani a megállapodást, ezzel pedig 50-60 dollár körüli olajárra számíthatunk - írja a Holtankoljak.hu. Ezzel az extra adót ugyan megúszhatjuk, azonban az üzemanyag árakon érezhető lesz a 2016 elejéhez képest magasabb olajár.

Nem ez az egyetlen, ami a benzin és a gázolaj árát meghatározza, a forint-dollár árfolyam is emelheti az árakat. Az év eleji alacsony üzemanyag árakat ugyanis a kedvező devizaárfolyamnak is köszönhettük, februárban 275 forintot kértek egy dollárért, míg most 300 forint körül van az árfolyam. Az árfolyam ingadozása azonban olyan tényező, amit sokkal több dolog befolyásol, így ennek jövőbeni változását nehéz megjósolni.

Nincs is autóm, miért fontos ez?

Az üzemanyag árak (elsősorban a gázolaj) emelkedése nemcsak az autóval közlekedőknek drágíthatja meg az életét. Minden olyan dolog, amit autóval szállítanak ki, drágulhat, így a gyógyszerek, az élelmiszerek ára is nőhet. Ez viszont elsősorban azoknak a társadalmi rétegeknek hátrányos, akik a jövedelmük nagy részét ételre költik. Ebbe a kategóriába a legszegényebbek tartoznak, de például az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezőknek is húsbavágó lehet az üzemanyagok árának növekedése.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.