Csodás időnk lesz holnap is: csak ezeken a tájakon számíthatunk esőre

MTI
2020. július 20. 20:02

Kedden napsütés és a gomolyfelhők mellett szintén északkeleten, illetve nyugaton fordulhat elő zápor, zivatar, de ekkor már heves zivatarok is létrejöhetnek. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fokozódhat viharossá a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken azonban 10, 11 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 29 és 33 fok között várható, ugyanakkor északkeleten néhol csupán 27, 28 fok valószínű.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm