14 °C Budapest

Csendrendelet Budapesten: mi jön ez után, kijárási tilalom?

2017. május 26. 09:01

A ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a IX. kerületi szórakozóhelyeket szabályozó rendeletet, amely szerint azok vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton éjfélig lehetnek nyitva - írja a Magyar Nemzet.

A péntektől már hatályos rendelettől eltérni csak jegyzői engedéllyel lehet, amit bármikor visszavonhatnak, ha például egy ház lakói kérik.

A lapnak nyilatkozó kerületi ellenzéki politikusok elhibázottnak nevezték a rendeletet, egyebek mellett azért, mert nem szabályozza, milyen feltételekkel lehet megadni, illetve visszavonni az éjszakai nyitva tartáshoz szükséges engedélyt.

A napilap úgy tudja, a "csendrendelet" nem vonatkozik a világörökség részét képező területekre, azoknak a vendéglátóhelyeknek pedig, amelyeknek jelenleg is van éjszakai működési engedélyük, nem kell ismét kérvényezniük, hogy 23 óra után is nyitva lehessenek.

A lap szerint a főváros több belső kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitva tartását.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm