Csapból is ez folyik: együtt kell élni a vírussal a jövőben, na de hogyan?

2021. február 22. 10:02

Bármennyire is emelkednek az átoltottsági adatok a világ egyes részein, a kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy a koronavírussal együtt kell már élnünk. Pandémiából, azaz az egész világot markában tartó járványból endémiává szelídülhet majd az új koronavírus a tudósok értelmezésében - de mit is jelent az endémia?

Mivel számos, endémiaként létező betegséggel élünk ma együtt, példákon keresztül érthető meg leginkább az, ami ránk vár. Az endémia egy betegség állandó jelenléte, szokásos előfordulása egy adott földrajzi területen élő populációban. Az endemikus betegségek anélkül terjednek minden évben alapszinten, hogy ezzel az emberek életét különösebben zavarni tudnák, írja az Infostart.

Az endemikus betegségek hosszú ideig, megszakítás nélkül vannak jelen az emberek közt, folyamatosan keringenek a lakosságban, úgy, mint a nátha, amitől nem tartunk

- mondja Donald Burke, a Pittsburghi Egyetem epidemiológus professzora. Egy bizonyos földrajzi területen endémiásnak számító betegség máshol ugyanakkor lehet járványos is. Járvány alatt azt értjük, amikor egy betegség a szokásosnál nagyobb gyakorisággal jelenik meg egy adott terület népességének körében.

A malária például endémia a Föld egyes részein, amelyeken a szúnyogok révén folyamatosan jelen van a betegség, de ha például Amerikában jelenne meg és nem sikerülne kontroll alá vonni, az már járványt jelentene. Járványt egyébként nem csak baktérium vagy vírus okozhat: az elhízás vagy a cukorbetegség például elég nagy számú embert érint az Egyesült Államokban ahhoz, hogy járványos jellegűnek értékeljék, holott egyiket sem lehet elkapni másoktól.

A járványos jelenségek általában jönnek és mennek, olyanok, mint az influenza.

Az a négyféle koronavírus, amely a náthát okozza, a világ legtöbb részén endémiásnak számít. "Észre sem vesszük őket, folyamatosan adjuk át egymásnak ezeket a betegségeket, a jelenlétük állandó" - mondja Burke. Sok gyermekkori betegség is ilyen: korábban a kanyaró is igazi endémiás betegség volt, de a védőoltások segítségével sikerült elnyomni. Igaz, a világnak vannak olyan tájai, ahol ez nem történt még meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A náthavírusok csoportjához csatlakozhat tehát majd az új koronavírus is egy januári kutatás szerint: valószínű, hogy hosszú évekig, akár örökre együtt élünk majd vele. A Science-ben publikált kutatás a SARS-szal és a MERS-szel hasonlította össze a SARS-CoV-2-t: meglátásuk szerint ha az új koronavírus továbbra is folyamatosan jelen lesz a világon és már gyerekkorunktól találkozunk vele, megtörténik ez a fajta változás.

A frissen megjelenő variánsok ugyanakkor meglehetősen sok kérdőjelet tesznek a projekciók végére. A kutatók szerint ez csak azzal kapcsolatosan hoz bizonytalanságot, hogy mikorra érhetünk az endémiás szakaszba: azt nagyon valószínűsítik, hogy ez előbb-utóbb be fog következni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem