8 °C Budapest

Csak így tudod átlépni a határt: figyelj az okmányokra

MTI
2014. június 25. 17:32

Módosultak a határátlépéshez szükséges okmányokkal kapcsolatos előírások, de fontos tudnivaló, hogy útlevél vagy személyi igazolvány nélkül a gyerekek sem utazhatnak külföldre

Az utóbbi időben egyre gyakrabban, naponta többször is előfordul, hogy azért kell visszafordítani egy-egy családot a határról, mert úgy akarnak kilépni az országból, hogy a gyerekeiknek nincsenek megfelelő okmányaik - közölte Péter Gábor, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője szerdán Letenyén egy sajtótájékoztatón. Ugyanis személyi igazolvány vagy útlevél nélkül a kiskorúak sem utazhatnak külföldre. A megfelelő okmányok nélkül meghiúsulhat a nyaralás, mert mindenkit visszafordítanak. Ilyen esetek naponta többször is előfordulnak.

A rendőrök tapasztalata szerint az utazókban csak az rögzült, hogy Horvátország tavaly nyár óta az Európai Unió tagja, de azt már elfelejtik, hogy csupán a vámellenőrzés szűnt meg a határokon, az okmányokat azonban továbbra is elkérik. A Horvátországba való utazáskor az útlevél és a kártya alakú személyi igazolvány mellett elfogadják a még 2000 előtt kiadott, régi formátumú személyi igazolványokat is, de fontos tudnivaló, hogy ez utóbbiakkal például Dubrovnikba már nem lehet továbbutazni, mert Bosznia-Hercegovina határán már nem fogadják el ezeket az okmányokat. Határátlépésre használható az ideiglenes, kártya alakú személyi igazolvány is, de sem az okmányirodai ügyintézéskor kapott nyomtatvány, sem az itt letelepedett külföldiek számára kiadott magyar személyazonosító igazolvány nem alkalmas erre.

Sem vezetői engedéllyel, sem pedig a gyerekek születési anyakönyvi kivonatával nem lehet átlépni a határt, mert ez utóbbival is többen próbálkoznak. Ha pedig a gyermek szülők nélkül utazik, érdemes olyan meghatalmazást az okmányhoz mellékelni, amelyben két tanúval igazolják, hogy az ő tudtukkal utazik egyedül vagy mással a gyermek.

Tavaly szeptember óta érvényes Magyarországon az az európai megállapodás, amelynek értelmében az egy éven belül lejárt magyar útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal is át lehet lépni a határt. Fontos tudnivaló azonban, hogy Horvátország még nem csatlakozott ehhez a megállapodáshoz, ezért előfordulhat, hogy a horvát határrendészek ilyen lejárt igazolvánnyal nem engedik be a magyar utazókat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem