6 °C Budapest

Brutális bírság elé néznek a magyar horgászok: 5 hal is elég a 100 ezres büntetéshez

2019. május 24. 18:32

Próbavásárlás útján leplezte le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) azt a horgászt, aki - a hatályos jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva - fogási tanúsítvány nélkül kísérelt meg értékesíteni 5 darab Balatonból kifogott pontyot. A hatóság százezer forint összegű halvédelmi bírsággal sújtotta a szabályszegőt.

A Nébih állami halászati őrei az egyik közösségi oldalon figyeltek fel arra a bejegyzésre, amelyben Balatonból származó pontyot kínáltak eladásra. A szakemberek a tényállás tisztázása érdekében a próbavásárlás mellett döntöttek, hiszen a jelenleg érvényes szabályozás szerint halgazdálkodási vízterületből halat értékesíteni csak fogási tanúsítvánnyal lehet.

A próbavásárlás során a megbeszélt helyen és időben valóban eladásra kínáltak 5 darab, összesen 11,37 kg súlyú pontyot fagyasztott és pucolt állapotban, melynek árát az eladó 11 300 forintban határozta meg.

A horgász a halakat a Balatonból fogta ki, érvényes állami horgászjegy, valamint a Balatonra szóló területi jegy birtokában, továbbá a halak kifogásának tényét fogási naplójába rögzítette. Bár mindezek alapján az érintett személy magát a horgászati tevékenységet szabályszerűen gyakorolta, az értékesítés helyszínén sem fogási tanúsítványt, sem a haltermék nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartást nem tudott felmutatni.

A hatályos jogszabályok alapján, halgazdálkodási vízterületből kifogott hal csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet kereskedelmi forgalomba. Tekintettel arra, hogy fogási tanúsítványt kizárólag halászati engedéllyel rendelkező személy állíthat ki (ezzel igazolva a hal származását és kifogásának jogszerűségét), a pontyokat eladásra kínáló horgász ilyen dokumentummal nem rendelkezhet, vagyis az általa kifogott hal értékesítésére sem jogosult. A Nébih az elkövetővel szemben eljárást indított, 

melynek során 100 000 forint halvédelmi bírsággal sújtotta.
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm