Borul a MÁV-menetrend: ezek a vonatok nem a szokásos helyről indulnak

2017. október 14. 11:30

Budapesten, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a hétvégén, október 14-től 15-ig pályakarbantartást végeznek. Emiatt módosították az erre közlekedő vonatok menetidejét - írja közleményében a MÁV.

  • A Budapest-Hatvan közötti S80-as személyvonatok összevonva közlekednek a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely útvonalú sebes- és a Budapest-Eger közötti gyorsvonatokkal, amelyek Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • Az IC 568-as Tulipán InterCity a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról indul, illetve az IC 650-es számú Holló InterCity a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkezik.
  • A Budapest-Nagykáta-Szolnok közötti S60-as, Z60-as, G60-as elővárosi vonatok összevonva közlekednek, Budapest és Szolnok között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • Az S21-es személyvonatok rövidített útvonalon, csak Kőbánya-Kispest és Dabas, illetve Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között közlekednek. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között az S50-es személyvonatokkal és a Z50-es zónázó vonatokkal lehet utazni.
  • A Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza közötti gyorsvonatok és a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza/Bukarest/Temesvár útvonalú InterCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indulnak és oda is érkeznek. A Nyíregyháza-Debrecen-Budapest-Győr-Bécs útvonalú Hortobágy EuroCity vonat a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik.
  • A Budapest-Pozsony-Prága-Berlin-Hamburg útvonalú EuroCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indulnak és oda is érkeznek.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm