20 °C Budapest

Bombát találtak a városligetben: felbolydul tömegközlekedés is pénteken

MTI
2019. július 25. 19:30

A Városligetben talált világháborús bomba hatástalanítása miatt több troli és busz is módosított útvonalon közlekedik pénteken délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

Tervezetten reggel 8 órától kezdődően kiürítik, majd 9:30 és 11 óra között lezárják a forgalom elől a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor, az István utca és a Dózsa György út egy szakaszát. Reggel 8 órától a BKK-járatok nem állhatnak meg az érintett területen belüli megállóhelyeken, illetve az érintett autóbuszok módosított útvonalon közlekednek.

Várhatóan reggel 8 órától az érintett BKK-járatok nem állnak meg a Dembinszky utca (75-ös és 79-es trolibusz, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz), az Ötvenhatosok tere (74-es és 75-ös trolibusz), valamint a Zichy Géza utca megállóban (74-es és 75-ös trolibusz).

Emellett várhatóan 9:30 és 11 óra között az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek. A 74-es trolibusz a lezárt területet a 70-es trolibusz vonalán, a Városligeten keresztül kerüli el, a Vakok Intézete és a Nefelejcs utca közötti megállóit nem érinti. A 75-ös trolibusz az Állatkerti körút felé terelve közlekedik, nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Stefánia út/Thököly út közötti megállókat. A 79-es trolibusz a Rottenbiller utca felé terelve közlekedik, a Keleti pályaudvar és a Damjanich utca között több megállót nem érint. A 20E autóbusz a Hungária körút felé terelve közlekedik, nem érinti a Hősök tere megállót. A 30-as autóbusz a Dózsa György út Ajtósi Dürer sor szakaszát elkerülve közlekedik, a Keleti pályaudvar és a Damjanich utca között több megállót nem érint - fejtették ki.

A lezárásokkal kapcsolatban naprakész információk érhetők el Budapest Főváros Kormányhivatala oldalán - írta a BKK.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kormányhivatal korábban azt közölte: a Városliget Ajtósi Dürer sor és Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső részénél egy zárt építkezésen egy második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogramm tömegű rombolóbombát azonosítottak a tűzszerészek. A robbanószerkezet hatástalanítását a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei július 26-án, péntek délelőtt várhatóan 8 és 13 óra között hajtják végre.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem