9 °C Budapest

Biciklivel a Balaton vagy a Velencei-tó körül? Ezeket a járatokat erre találták ki

2020. július 31. 19:01

A MÁV-START a biciklis utasok számának ugrásszerű növekedése miatt, a Balatonra közlekedő DÉLI -> PARTI sebesvonatok egy részében nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikat állított forgalomba; valamint a hétvégéken ilyen kocsik közlekednek majd egyes Budapest és Székesfehérvár között közlekedő G30-as gyorsított vonatokban is. Budapestről, vagy Budapest érintésével a Balatonhoz és a Velencei-tóhoz kerékpárral utazóknak kifejezetten ezek a megerősített vonatok ajánlottak. További változás, hogy augusztus 3-ától a társaság eltörli a kerékpárhelyjegy-váltási kötelezettséget az összes DÉLI -> PARTI vonaton.

Idén nyáron már mintegy 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon, ugrásszerűen, 25 százalékkal nőtt a szállított kerékpárok száma. Ezért a MÁV-START a DÉLI -> PARTI sebesvonatok közül naponta kettőben, hétvégén pedig összesen hatban nagy befogadóképességű, azaz 28 kerékpár szállítására alkalmas kocsikat állított forgalomba.

Ezek a Déli pályaudvarról naponta Balatonszentgyörgyre 8:05-kor, és vissza 12:13-kor; a hétvégéken pedig a Déliből Fonyódra 10:05-kor, és vissza 15:03-kor; valamint a Déliből Balatonszentgyörgyre 12:05-kor, és vissza 16:15-kor indulnak. A többi DÉLI -> PARTI sebesvonatban szerelvényeként kétszer 8, azaz összesen 16 bicikli elszállítására képes kocsival biztosított a nagyobb kerékpár-szállítási kapacitás.

A Balatonra közlekedő vonatok mellett, a hétvégéken a Déli pályaudvarról 8:40-kor és 10:40-kor; Székesfehérvárról pedig a 17:23-kor és a 18:23-kor induló G30-as gyorsított vonatokban is nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsik közlekednek majd, ezzel könnyítve a kerékpárral eljutást a Velencei-tóhoz.

A kapacitásnövelés mellett pozitív változás, hogy augusztus 3-tól már nem minden balatoni távolsági vonatra kötelező a kerékpárok számára a helyfoglalás, így a kerékpárral utazók számára, a fenti vonatokat igénybe véve, a tóparton teljes rugalmasságot biztosít a vasúti társaság a menetjegyük érvénytartamán belül.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm