7 °C Budapest

Bezárult a kiskapu: már nem lehet trükközni a villanyautó-támogatással

2020. június 12. 09:30

Sokan gondoltak arra, hogy kijátsszák a rendszert, papíron taxissá válnak, hogy nagyobb támogatást kapjanak az elektromos autókra. Ezt a jogalkotók is észrevették, úgyhogy még az új pályázat indulás előtt bezárták ezt a kiskaput.

Hétfőtől lehet igényelni az állami támogatást elektromos autó vásárlására, de még az új pályázat elindulása előtt egy kicsit módosítottak a feltételeken, bezártak egy kiskaput a kiírásban. Magánszemélyek és cégek elektromos autókra 11 millió forintos vételárig 2,5 milliós, 11 és 15 millió forint közötti vételár esetén pedig 500 000 forintos állami támogatást tudnak igényelni, személyszállítással foglalkozók 15 milliós értékhatárig 55 százalékos, valamint a feltételeknek megfelelő segédmotor kerékpárok esetén szintén 55 százalékos állami támogatást fognak kapni - áll az eredeti kiírásban.

A változást a villanyautosok.hu szakportál szúrta ki a szabályzatban: a változtatásra azért lehetett szükség, mert sokakban felmerült, hogy kijátsszák a rendszert, és taxis vizsgát tesznek, hogy 55 százalékos támogatást kapjanak a villanyautóra. Ez a kiskapu most bezárult, így senki ne akarjon papíron taxis lenni: a feltételek közé ugyanis most bekerült, hogy kizárólag olyan személygépkocsis személyszállítással foglalkozó nem természetes személyek jogosultak az állami támogatásra, akiknek az engedélyének kiállítási dátuma legkésőbb 2020 május 20. A személytaxi szolgáltatásra nem vonatkozik ez az időbeli korlátozás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem