Befellegzett a magyar zeneiparnak? Ebből a gödörből nehéz lesz kimászni

2020. december 17. 09:01

Soha nem tapasztalt mértékű visszaesést szenvedett el a magyarországi élő zenei piac az idén, miután a tavalyinál 76,2 százalékkal kevesebb élő és elektronikus zenei fellépés volt az év első nyolc hónapjában. Legalább negyvenmilliárd forintos bevételkiesést okozott a pandémia, mivel a veszélyhelyzeti korlátozások miatt a rendezvények háromnegyede elmaradt.

A válság legalább 40 milliárd forintos kiesést okozott az iparágnak, amely tavaly még 73,5 milliárd forint bevételt ért el, idén viszont elveszítette piacának körülbelül a 60 százalékát - értesült a Világgazdaság. A magyar gazdaságból kieső teljes jövedelem a multiplikátor-hatással együtt akár a 262,5 milliárd forintot is elérheti - állapította meg a ProArt. Tavaly a hangfelvételek felhasználása utáni bevételek éves alapon 12 százalékkal nőttek, az élő zenei rendezvényekhez kötődő fellépések száma 6 százalékkal ugrott meg, az érintett vállalkozások árbevétele pedig 10-12 százalékkal emelkedett.

Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója szerint a zeneiparra súlyos, sőt tartós csapást mért a járvány, az élő zenés nagyrendezvényekkel kapcsolatos bizonytalanság miatt egyelőre megbecsülni sem lehet, mit hoz a jövő év. Nagy kérdés, hogy a kieső élő zenés forgalomból mennyit pótolhat az online terület, hiszen bár felgyorsult az online zenefelhasználás térnyerése, de bőven van még fejlődési lehetőség e téren.

A legfontosabb zenehallgatási csatorna ma is a rádió, amelyen a lakosság 82 százaléka hallgat zenét heti rendszerességgel, míg a második helyezett YouTube-ra 67 százalék jut a ProArt reprezentatív lakossági felmérése szerint. Az első számú zenehallgatási eszköz mára 68 százalékkal az okostelefon és a tablet, a lakosság 20 százaléka használ valamilyen streamingszolgáltatást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm