Bárhol lecsaphat a hatóság: retteghetnek a halsütödék, táboroztatók is

MTI
2018. július 4. 13:00

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal(Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején, a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba - mondta Nagy Attila, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az első részeredményeket július végén közlik, a végleges megállapításokat a vizsgálat augusztus végi lezárását követően teszik közzé. Nagy Attila példaként említette, hogy a szezonális ellenőrzésbe az idén bevonták a kistermelők által előállított termékeket, az erdészeti tűzifát és az állati gyógyszereket. Kiemelte, 

a tisztasági szempontok mellett egyebek mellett a sütödékben nézik a halak és haltermékek származását, a rendezvényeken és a gyerektáborban teljes körű ellenőrzést tartanak.

Hozzátette, ez eddigi tapasztalatok alapján nyáron folyamatos problémát jelent a dolgozók nem megfelelő képzettsége, illetve a túlterheltségük. Nagy Attila elmondta, az elmúlt években a nyári ellenőrzéseken csökkent a szabálytalanságok aránya, például tavaly mennyiségben és értékben kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból, mint előtte.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem