6 °C Budapest

Az új KRESZ betartását ellenőrzik a rendőrök

2011. július 26. 09:02

A rendőrség célzott közúti akciókkal tovább javítaná a baleseti statisztikát a nyári szezonban is. Leginkább a legnagyobb és a legkisebb járművek vezetői számíthatnak ellenőrzésre - írja a Népszava.

Júliustól változott a KRESZ, növekedtek a büntetési tételek, több a büntetőpont és emelkedett a bírságok összege is.

A gyalogosok 30 ezer, az autósok akár 300 ezer forintot is fizethetnek, ha átmennek a piroson. Lakott területen belül 15, lakott területen kívül 30, autóúton és autópályán 40 ezer forint a bírság, ha valaki nem köti be biztonsági övét.

Tudj meg mindent az új KRESZ-ről: KATTINTS!

A rendőrség most egyfelől a kerékpáron közlekedők fokozott ellenőrzésével igyekszik javítani a helyzeten, ugyanakkor országos rendőrfőkapitány elrendelte a teherjárművek, autóbuszok sofőrjeinek vezetési- és pihenőidejére vonatkozó előírások megtartásának kiemelt ellenőrzését, ami augusztus 31-ig tart. Az ellenőrzések elsősorban a késő esti és a hajnali órákra koncentrálódnak.

A változás óta eltelt hetekben a rendőrség igyekezett toleránsan hozzáállni az esetekhez - ahol erre lehetősége nyílt. A "betanulási időszak" azonban ezen a héten véget ér, és a törvény teljes szigorával lépnek fel a szabálysértők ellen. Az első hónap tapasztalatait augusztus elején értékelik a rendőrség vezetői, illetve a jogalkotók.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm