13 °C Budapest

A turizmust is megpörgette a nagyon meleg ősz

2018. november 9. 13:00

A turizmus jó teljesítménye nem szakadt meg a nyári szezon végével, szeptemberben az ország minden részében nőtt a vendégforgalom, a belföldi forgalom pedig jelentős emelkedést mutatott. Az első háromnegyed év adatai alapján arra számítanak, hogy 2018-ban is kiemelkedő évet zár a turizmus Magyarországon, hiszen az ágazat minden fontos mutatója javult: tovább emelkedett a vendégek és a vendégéjszakák száma, és a szálláshelyek árbevétele is - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

2018 első kilenc hónapját is eredményesen zárta a magyar turizmus, a vendégek száma 5,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma 3,9 százalékkal, a szálláshelyek árbevétele pedig 9,4 százalékkal emelkedett. Idén szeptemberben minden turisztikai térségben nőtt a vendégforgalom, a Balatonnál 10 százalékkal több vendégéjszakát mértek a szálláshelyek. A növekvő forgalomnak és a szezonalitás csökkenésének köszönhetően a szálláshelyeknek, vendéglátóhelyeknek is jobban megéri tovább nyitva tartaniuk az évben.

Szeptemberben 7,7 százalékkal több belföldi vendég, 7,9 százalékkal több vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, mint egy évvel ezelőtt. 2018 első kilenc hónapjában kiemelkedő volt az Egyesült Államokból és a Romániából érkező vendégforgalom bővülése, de több mint egy éve folyamatosan bővül orosz vendégéjszakák száma is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm