7 °C Budapest

A hosszú hétvégék titka: ide menekülnek a kispénzű magyarok

2018. január 12. 05:35

Idén rekordszámú hosszú hétvége vár a magyar családokra, vagyis bőven lesz lehetőség kisebb-nagyobb utazásokra anélkül, hogy szabadságot kellene kivenni. Illetve, ha valaki nem csak 3-4 napra szabadulna ki a mókuskerékből, egy-két napos szabadsággal máris egy hét állhat a rendelkezésére. Érdemes viszont mielőbb ajánlatot kérni az utazási irodáktól és lefoglalni az utat, ha nem akarunk vagyonokat fizetni. Jól jár, aki még most foglal: utazással és szállással együtt már akár 52 ezer forintból összejöhet egy római vagy 60 ezerért egy nápolyi kiruccanás pünkösdkor.

Idén rekordszámú hosszú hétvége vár a magyar családokra, vagyis bőven lesz lehetőség kisebb-nagyobb utazásokra anélkül, hogy szabadságot kellene kivenni. Illetve, ha valaki nem csak 3-4 napra szabadulna ki a mókuskerékből, egy-két napos szabadsággal máris egy hét állhat a rendelkezésére.

Érdemes tehát mielőbb megtervezni, mit szeretnénk csinálni a három-, illetve négynapos hétvégék során, ugyanis ha például belföldre utaznánk, lehet, hogy már el is késtünk. Ahogy arról beszámoltunk, legnépszerűbb négycsillagos wellnesshotelekben már most kevés a március 15-i négynapos munkaszünetre és a húsvéti időszakra a szabad szoba.

Hasonló a helyzet a külföldi utakkal is.

Sokan azt gondolják, a pár napos utaknál érdemes a last minute ajánlatokra várni, ám a helyzet az, hogy a hosszú hétvégékre sokszor nagyon hamar betelnek a legnépszerűbb járatok és szállások

- írta a Pénzcentrum megkeresésére a Wizz Tours online utazási szolgáltató. A jó hír, hogy aki már most tudja, hogy húsvétkor például Rómába, Madridba vagy Milánóba szeretne menni, olyan csomagajánlatok közül mazsolázhat, amelyek a Wizz Air menetrendjéhez alkalmazkodnak. Vagyis ha megvan az időpont, kedvünkre válogathatunk a szállások között. Ha valaki Rómába utazna március 30-án és április 2-án térne vissza Magyarországra, akkor fejenként 71 ezer forinttal kell számolnia, de ebben már benne van a szállás és a repülőjegy is. Aki pünkösdkor utazna, az is hasonló összeggel számolhat.

A március 15-ei hosszú hétvégén budapesti indulással már 67 ezer forintból megúszhatunk fejenként egy milánói utat úgy, hogy 18-án érkezünk is vissza. Ha pedig valaki pünkösdkor a fények városába, Párizsba utazna, úgy készüljön, hogy talál már csomagajánlatot 52 ezer forintért is. A Párizsba induló gép viszont nem a fővárosból, hanem Debrecenből indul.

Az Invia utazási iroda is azt javasolja az utazni vágyóknak, hogy mielőbb kérjenek ajánlatot.

Az árak kapcsán érdemes tudni, hogy annak függvényében, éppen melyik hosszú hétvégéről van szó, illetve hogy az mennyire esik közel a főszezonhoz, és mikor kerül megrendelésre, az egyes ajánlatok áraiban nagy különbségek is lehetnek, ezért mindig érdemes egyéni ajánlatot kérni a minket érdeklő úticélokra, időszakokra

 - javasolja az utazási iroda, amelynél egyébként 2017-ben Olaszország (Róma, Nápoly, Milánó és Velence) és Spanyolország (Madrid és Barcelona) voltak az abszolút favoritok. Kedvelt úticél volt még London, Lisszabon, Párizs és a Baltikum.

Sokan használták már a hosszú hétvégéket is egy korai vagy késői villámnyaralásra. Ők olyan helyeket preferáltak, ahol strandolni és kirándulni is lehet, így a Kanári-szigetek, Ciprus, Tunézia, Málta és Marokkó is sok látogatót vonzottak a hosszú hétvégéken

- írták megkeresésünkre.

Arra a kérdésre, ha valaki velük szeretne Rómába utazni, hogyan készüljön anyagilag, azt válaszolták, a legkedvezőbb ár 3 éjszaka/4 nap, 54 900Ft/fő: ez tartalmazza a szállást, repülőjegyet és reggelis ellátást, 1 db nagyméretű kézipoggyászt (max 10 kg), valamint felár ellenében lehet jelentkezni programokra is. Ez az összeg egy főre értendő, vagyis 2 személy esetén 109 800, 4 személy esetén 219 600 forint.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Madridban a 3 éjszakás (3-4 csillagos szállodákban), 4 napos, repülős, reggelis, kifejezetten városnézős, ennek megfelelően szervezett utak legolcsóbban fejenként 85-90000 forint körül érhetőek el.

Barcelona most az egyik legdrágább úti cél, 3 éjszaka/4 nap, 104 900 forint/fő: ez tartalmazza a szállást, repülőjegyet és reggelis ellátást, 1 db nagyméretű kézipoggyászt (max 10 kg), valamint felár (belépőjegyek, részvételi díjak) ellenében választhatóak helyszíni programok. Ez az összeg egy főre értendő, vagyis 2 személy esetén 209 800, 4 személy esetén 419 600 forint.

Ha valaki Nápolyba vágyna, a last minute utak kb. 60 000, a first minute városlátogatások 80 000 forint körül foglalhatóak jelenleg. Ezek általában repülős utak, 3 és 4 csillagos szállásokkal, reggelivel, 4 napra.

A március 15-ei, október 23-ai és november 1-jei hosszú hétvége, illetve akár egy hét is tökéletesen alkalmas síelésre - írta megkeresésünkre a Neckermann utazási iroda. Ausztriában, Karintiában két éjszakára már lehet foglalni szállást a március 15-ei hosszú hétvégére 59 500 forintért 2 fő részére, Szlovákiában a Magas-Tátra szívében, a sípályák mellett három éjszakára pedig szintén 2 fő részére már 57 021 forintért találhatunk szállást, de itt is számolni kell még a kiutazás költségeivel.

A pünkösdi hosszú hétvégekor a legtöbben itthon keresnek pihenési lehetőséget és nem is gondolnak arra, hogy ilyenkor akár a tengerben is lehetne már csobbanni. Görögország, az olasz tengerpart és Horvátország is kifejezetten vonzó úti cél lehet. Az időjárás ilyenkor már nagyon kedvező, mégis viszonylag kevés a turista. 

A Neckermann-nál Szicíliába például egy 7 éjszakás repülős nyaralás május 17-ei indulással és 22-ei érkezéssel (vagyis három nap szabadságot kell kivenni) már 209 000 Ft/2 fő ártól foglalható, és ebben már benne van a reggeli is. Május 18-ai indulással egy repülős út Madridba 3 éjszakára, közvetlen járattal, 4 csillagos szállodában, reggelivel 2 fő részére már 235 000 forintból megoldható, ha pedig Görögországba utaznánk, akkor május 18-ai indulással a Chalkidiki-félszigeten, közvetlen járattal 7 éjszakára 4 csillagos szállodában, félpanzióval, már 322 000 forint körüli összegért is nyaralhatunk ketten párunkkal, apartmanban félpanzióval, ez 2 fő részére pedig már 269 000 forint körül kihozható (szintén közvetlen repülőjárattal).

Abban az összes, általunk megkérdezett utazási iroda egyetért, hogy a legjobb feltételeket biztosító ajánlatokért már most érdemes böngészni az utazási kínálatot, hiszen a népszerű időszakokban érvényes ajánlatok száma csökkenni, azok ára pedig várhatóan nőni fog, ahogy közeledik az utazás időpontja.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm