21 °C Budapest

A hasa után megy a magyar akkor is, ha wellnessről van szó

2016. június 13. 12:39

A bőséges étle- és italkínálat fontosabb a hazai wellness-szállók vendégeinek, mint az, milyen a szálloda épülete, a berendezése, sőt, még a szolgáltatásainál is előbbrevaló - derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem kutatásából. Ráadásul az egészséges étkezés is csak keveseknél mérvadó.

A nyugati mintára Magyarországon is elterjedt wellness-pihenés mára népszerű rekreációs tevékenységgé vált. A mintegy 160 hazai wellness-szállóban évente közel 3,5 millió vendégéjszakát tölt 1,4 millió, többségében belföldi turista. Az adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az eredetileg az egészségtudatosságot, a testedzéssel együtt járó aktív pihenést és a helyes táplálkozást középpontba helyező szemlélet csak kismértékben honosodott meg. A wellness-szállókban igénybe vett egészségmegőrző célú kezelések, szolgáltatások hatását ugyanis jelentősen ellensúlyozhatja az a tény, hogy

a vendégek a pihenés alatt korántsem az egészséges táplálkozás irányelveit tartják szem előtt.

Az egyetem a wellness-szállodák vendégelégedettségét vizsgáló kutatása szerint a belföldi látogatók elsősorban a jóízű ételeket és a bőséges étkezést tartják fő szempontnak a wellness-szállodák esetében (4,69 pont az 1-től 5-ig tartó skálán), és hasonló mértékben fontos számukra, hogy a szálloda csendes, pihenésre alkalmas legyen (4,60). Kevésbé számít ugyanakkor, hogy milyen egyéb (masszázs, sport, medence, szépészeti) szolgáltatásokat kínál (4,48), hogy mennyire tiszta, rendezett a személyzet megjelenése (4,46), vagy, hogy mennyire esztétikus az épület (4,29).

A felmérésből kiderül, hogy a vendégek a hagyományos, magyaros ízeket kedvelik, fontosnak tartják a bőséges adagokat, 

vagy, hogy büféasztalos kínálás mellett maguk dönthessenek arról, miből és mennyit fogyasztanak. Az egészséges, könnyű (wellness) étkezésre irányuló igény csupán kismértékben jelenik meg az elvárások között, zömében a fiatal hölgyvendégek körében.

Nálunk még nem természetes

"A wellness-szállodai főétkezések jellemzően büfé-rendszerben zajlanak. Ezt a hazai vendégek el is várják, a széles és szinte korlátlan kínálatot kihasználva pedig a megszokottnál jóval több ételt fogyasztanak. A nemzetközi turisztikai kutatások eredményei azt mutatják, hogy az egzotikus nyaralóhelyeken bevezetett all inclusive ellátás elindulását követően mintegy 5-8 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az új piacokról érkező turisták természetesként kezeljék a korlátlan fogyasztási lehetőséget, és ne próbálják egészségüket veszélyeztető mértékben "leenni-leinni" az út árát" - mondta Karakasné Dr. Morvay Klára, a BGE docense, a kutatás vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem