13 °C Budapest

A fél ország útra kel a hosszú hétvégén: kiderült, mennyit költünk szállásra

2018. október 25. 13:35

Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4,5-szörös lesz a belföldi vendégforgalom a hosszú hétvégén az előrejelzések alapján. Úgy tűnik, hogy az ünnepet egyre inkább meghonosítják a szállásadók, akik tökfaragással, félelmetes jelmezversennyel, szellemtúrával készülnek. A foglalások zömét Heves, B.-A.-Z. és Zala megye zsebelték be, és nemcsak többen, de többet is költünk majd.

Útra kelünk mindenszentekkor is: átlagosan 2,1 éjre foglaltak szálláshelyet a vendégek a Szallas.hu adatai szerint. Az idén sorban a 8. hosszú hétvégén az átlagos foglalási érték 57 000 forint, ami körülbelül 24 százalékkal haladja meg az ilyentájt jellemzőt. A SZÉP-kártyás fizetést megjelölők aránya közel 15 százalék, ők valamivel többet, közel 73 000 forintot fizetnek ki átlagosan szállásra. "A forgalom 4 és félszerese lesz egy átlagos novemberi hétvégéhez képest, és majdnem másfélszerese a tavalyi év ugyanezen időszakához képest" - mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Ráadásul az őszi szünet is egybe esik a hosszú hétvégével, ami a családosoknak is kedvez: átlagosan 3,2 fő elszállásolásával kalkulálhatnak a szállásadók foglalásonként.

A belföldi úti célok népszerűbbnek bizonyultak a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Eger, Hajdúszoboszló és Gyula szállásadói készülhetnek a dömpingre. A főváros, Miskolctapolca és Siófok is zsúfoltságra számíthat, és nagy lesz a forgalom Szeged, Zalakaros, Pécs és Hévíz felé is. Megyéink közül Heves, B.-A.-Z. és Zala az abszolút nyertesek, a foglalások harmada valamelyikükbe szól. "Ebben az időszakban már a hotelek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, a foglalások 40 százaléka négy vagy három csillagos szállodába szól" - árulta el Keresztes Nóra.

Töklámpások, tökös fogások és jelmezek minden mennyiségben

A szállásopciók és wellness mellé elvarázsolt programokkal és tökös fogásokkal készülnek a szállásadók. "A jelmezverseny, tökfaragás és tökből készült finomságok szinte általános elemei a halloweeni ajánlatoknak - ismertette a részleteket a Szallas.hu marketing szakembere. - De akadnak kirívó példák is, mint a töklámpásos szellemtúra, varázspálca és bájitalkészítés vagy tök szépségverseny." A kézműves programok, a bűvész műsorok és a zenés fellépők pedig a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják.

Top 10 belföldi úti cél a november 1-jei hosszú hétvégén

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

1. Eger
2. Hajdúszoboszló
3. Gyula
4. Budapest
5. Miskolctapolca
6. Siófok
7. Szeged
8. Zalakaros
9. Pécs
10. Hévíz

Top 10 külföldi úti cél a november 1-jei hosszú hétvégén

1. Zakopane
2. Krakkó
3. Torockó
4. Prága
5. Kassa
6. Párkány
7. Kolozsvár
8. Wrocław
9. Câmpia Turzii
10. Stará Lesná

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm