21 °C Budapest

900 kilométer új autópálya és autóút épülhet Magyarországon

Pénzcentrum
2017. március 29. 09:01

Folytatódnak a közlekedési projektek: 2022-ig egyebek mellett mintegy 900 kilométer új autópálya, autóút és gyorsút készül. A beruházások a becslések szerint 2470 milliárd forintot emésztenek majd fel - írja a Magyar Idők.

A gyorsforgalmi utak fejlesztésére fordítandó összeg 45 százaléka uniós forrás, a fennmaradó 55 százalék költségvetési pénz; a munkálatok eredményeként valamennyi megyeszékhely elérhető lesz gyorsforgalmi úton, a sztrádák pedig 2022-re az országhatárig vezetnek majd.

Ennek részeként kiépül a kötött pályás kapcsolat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, háromsávosra bővül az M1-es és M7-es autópálya, és megépül a Galvani úti híd. Az említett fejlesztések jelenleg az előkészítés szakaszában vannak, ha ezzel a munkával végeznek, akkor lehet döntéseket hozni a megvalósításról és a finanszírozásról.

A repülőtéri vonatok a Keleti vagy a Nyugati pályaudvarra futhatnak majd be, és a kormány arról is döntött, felújítják a két patinás fejpályaudvart.

Az Esztergom és az M1-es út közötti gyorsút nyomvonaláról a közelmúltban döntött a kabinet. Emellett új Duna-híd épül Komáromban, várhatóan a nyáron írhatja alá a szerződést a magyar és a szlovák kormányfő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Emellett a Magyar Közút beruházásában 140 milliárd forintért javítanak meg mintegy ezer kilométernyi útszakaszt 2018-ig. Ezek között van 60 méteres bekötőút és több kilométeres autópálya-szakasz, néhány tíz millió forintos, illetve több milliárdos projekt. Az előkészítés már többnyire lezajlott, a nyár folyamán nekifoghatnak a munkának a kivitelezők.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem