7 °C Budapest

5 titkos, természetes strand Magyarországon: olcsó és kevés a turista

2020. július 11. 13:03

Az idei évben a legtöbben belföldön, elsősorban a Balatonnál, a Velencei-tónál, vagy épp a Tisza-tónál töltik majd a nyári szabadságukat a járvány miatt. Így arra számíthatunk, hogy a legfelkapottabb strandokon komolyabb tumultusok is kialakulhatnak. Nem kell azonban lemondanod akkor sem a vízparti pihenésről, ha nem  bírod a tömeget. Mutatunk 5 kevésbé felkapott, természetes partszakaszt, ahol kedvedre hűsölhetsz idén a családdal, barátokkal.

Ez az év nagyon másképp alakult, mint ahogy azt elterveztük, és a nyár sem olyan lesz, mint az eddig megszokottak. Az idő viszont jó, így aki strandolásra adja a fejét, az a megfelelő biztonsági előírások mellett, csobbanhat kedvére. Összeszedtünk pár olyan magyar vízparti nyaralóhelyet, amelyek egyelőre nem annyira népszerűek, így a balatoni árak töredékéért pihenhetünk idén nyáron. Előbb azonban térjünk ki a rendkívüli biztonsági szabályokra

Az idei év, más mint az eddigiek, a 2020 évi természetes fürdővíz idény a jogszabályi háttér és az európai uniós jelentési rendszer változása, valamint a járványügyi veszélyhelyzet miatt jelentősen eltér a korábbiaktól. Mindezek miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020. május 19-én a természetes fürdőhelyek üzemeltetéséről és ellenőrzéséről szóló tájékoztatást tett közzé a honlapján.

Ennek célja a biztonságos fürdőzés elősegítése a természetes fürdővizekben a járványügyi készültség időszakában. Bizonyára már mindenki számára ismert, hogy a SARS-CoV-2 egy légúti vírus, amely elsősorban cseppfertőzéssel és közvetlen érintkezés útján terjed. A fertőzött személyekkel kapcsolatba kerülők a köhögés, tüsszögés során keletkező, vírust tartalmazó cseppek vagy aeroszol belégzésével fertőződhetnek meg. A cseppek a környezeti felületekre érkezve is hosszabb-rövidebb ideig fertőzőképesek maradhatnak és közvetíthetik a fertőzést.

Az új koronavírus túléléséről természetes vizekben nincsenek még adatok, de a fentiek alapján várhatóan rövidebb, mint a nem burkos, vízzel potenciálisan terjedő vírusoké, vagyis legfeljebb néhány napra tehető a túlélésük. A magasabb hőmérséklet és a közvetlen napfény gyorsítja a vírusok inaktiválódását. 

A vírus természetes fürdővízzel való terjedésének kockázata rendkívül csekély

 - tájékoztatja a lkosságot az NNK. Ám a csekély kockázat ellenére az alapvető higiénés szabályok betartása mindenki számára kötelező érvényű.

  • A természetes fürdőhelyeket lázas vagy hányásos-hasmenéses, megbetegedésben szenvedők, illetve légúti tüneteket mutatók nem látogathatják.
  • A fürdőzés után szappanos zuhanyzás javasolt.
  • A mosdók használatát követően az alapos szappanos kézmosás és a kézfertőtlenítés elengedhetetlen.

Fontos tudni, hogy a kijelölt fürdőhely határát a parton táblával, a vízben bójákkal jelölik - a kijelölt fürdőhely határát a parton kihelyezett 60x30 centiméter méretű, fehér alapú, kék hullámzó vízen fekete figurát ábrázoló tábla jelzi. A fürdés tilalmát, illetve a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket FÜRÖDNI TILOS! táblával jelzik.

Hogy a környékünkön egészen pontosan hol lehet fürdeni, a helyi Kormányhivatalnál kaphatunk tájékoztatást, itt például megtalálható a friss Tolna megyei, itt pedig az idei Heves megyei lista az engedélyezett természetes fürdőhelyekről. De hogy ne kelljen ezzel sem bajlódnod, a Pénzcentrum alább mutat néhányat Magyarország legeldugottabb kincseiből, ahol biztosan jól érzed majd magad a családdal, barátokkal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bánki-tó

Bánk Nógrád megye délnyugati részén található község, a 7 hektáron elterülő, átlagosan 4 méter mély tó a fürdőzők és a horgászok körében is közkedvelt. A felnőtt belépőjegy 800 forint, a kedvezményes belépő pedig 500 forint (itt is áremelés volt, tavaly ugyanis a felnőtt jegy 750, a kedvezményes pedig 450 forintba került). Vízibicikli bérlésre is van lehetőség, ennek ára 2000 Ft/óra (tavaly még 1600 forint/óra volt). Részletes árak ITT!

D-Beach a Strand - Gödöllő, Domonyvölgy

Budapesttől 44 kilométerre, keletre elhelyezkedő Domonyvölgyben egy kifejezetten egyedi strand is található, tengerparti hangulatot idéző partszakasszal, mely 2005 óta várja a látogatókat. 14000 négyzetméter homokos plázzsal, strandröplabda és strandfoci pályákkal áll a környékbeliek és az országos bajnokságok rendelkezésére. A felnőttjegy hétköznap 2000, hétvégén 2500 forint (tavaly 1500 és 2000 volt), a szintén egész napos kedvezményes belépő pedig 1500, illetve 2000 forintba kerül (ez tavaly 1000, illetve 1500 forint volt). Részletes árak ITT!

Itató szabadstrand - Mosonmagyaróvár

Az Itató szabadstrand Mosonmagyaróváron minden igényt kielégít: nem csak strandbüfé, homokos röplabda pálya, játszótér és füves part várja a látogatókat, de tusolási lehetőség és öltözőkabin is, sőt, a parkolás is megoldható.

KIS-TÓ STRAND - Orfűi tó

Az Orfűi-tavak egy mesterséges tórendszer, amely Pécstől kb. 10 km-re északnyugatra, a Mecsek északi-lábánál helyezkedik el. A KIS-TÓ STRAND a közel 10 hektáros Orfűi tó Pécs térségének egyetlen engedéllyel rendelkező, ellenőrzött vízminőségű, homokos aljzatú, nyílt vízi strandjaként üzemel. Maga a strand körülbelül 2 hektár nagyságú, kb. 5 ezer fő befogadására alkalmas. Az egész napos felnőtt belépő 2020-ban 900 forint, míg a diákok 640 forintért fürdőzhetnek (tavaly a felnőttektől 1000 forintot, a diákoktól 640 forintot kértek). Részletes árak ITT!

Szelidi-tó

A Budapesttől 120 kilométerre fekvő Szelidi-tó 5 km hosszú, 150-200 m széles, 3-4 m mély, vízfelülete megközelítőleg 80 hektár, ezzel hazánk ötödik legnagyobb tava. A tó déli partján nyugalomba jutott futóhomok területein kellemes strandok kerültek kialakításra. A vendégeket egy ingyenesen látogatható szabad strand és egy nagyobb igényesen kialakított fizetőstrand várja. A parton vízibiciklik, csónakok, kenuk, és surfök bérelhetők, így akár rövidebb vízi túrák is tehetők. A gyerekeket kiépített játszóterek és egy óriás vízicsúzda várja. A horgászat kedvelői sem csalódhatnak a tóban amúr, keszeg, kárász, ponty és törpeharcsa rendszeresen akad a horgokra. A strandbelépők árai az idei évben változtak a szelidihez hasonló üdülő-zónákban alkalmazott jegyárakhoz hasonlóan. A parkolás ebben az évben is ingyenes a strand körül. Az egész napos felnőtt belépő 2020-ban 1000 forint, míg a gyermekek 600 forintért csobbanhatnak (tavaly a felnőtt belépő 800, a gyermek/diákjegy 500 forintba kerül). Részletes árak ITT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm