12 °C Budapest

300 új közbringa érkezik: itt lesznek az új dokkolók

MTI
2014. október 9. 14:10

A beruházás késedelmes teljesítése miatt kiszabott 180 millió forintos kötbérből tavasszal újabb 20 gyűjtőállomással és 300 kerékpárral bővíti a Mol Bubi közösségi kerékpárkölcsönző rendszert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A társaság csütörtöki közleménye szerint a további gyűjtőállomások helyszínét az érintett kerületi önkormányzatokkal egyeztetve a hetekben véglegesítik. A dokkolók a pesti oldalon elérhetik majd a II. János Pál pápa teret, a Corvin sétányt és a Millenniumi városközpont térségét. Budán a Kosztolányi Dezső tér, a Millenáris környéke kapcsolódhat be a rendszerbe, de a szükséges engedélyek beszerzése után a Margit hídtól északra is épülhet új Mol Bubi gyűjtőállomás a Komjádi Béla uszoda és a Kolosy tér térségében.

A fejlesztés előkészítése már tart, a szükséges engedélyek beszerzését követően előreláthatóan 6 hónap múlva jelenhetnek meg az újabb dokkolók és a zöld kerékpárok a főváros utcáin.

A BKK emlékeztetett, hogy a kivitelező konzorcium többször is olyan jelentős mértékben túllépte a teljesítési határidőket, hogy elérte a szerződésben meghatározott kötbérplafont, amelyet a vállalkozó is elismert.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm