11 °C Budapest
Christmas tree in modern hotel during Christmas Day

Rengeteg magyar mond nemet a idén a karácsonyra: ide menekülnek családostul

2021. október 24. 12:59

A karácsony kiemelt időszaknak számít a magyar hotelekben, szállodákban, hiszen egyre többen döntenek úgy, hogy inkább egy elmenekülnek az otthoni sütés-főzés elől, és nyugodt körülmények között töltik az ünnepeket. Ráadásul még december 31-ig egy rendeletmódosítás értelmében a SZÉP kátyák alszámlái közt szabad az átjárás, bármelyik zsebből fizethetjük a szállást, amelyikben maradt még pénz.

Egészen pontosan 2 hónap múlva karácsony, és csak reménykedni tudunk, hogy az idei ünnep visszatérhet a járvány előtti, hagyományos formájához. Habár a koronavírussal megfertőződöttek száma folyamatosan nő, pénteken már 2500 új esetet regisztráltak, ugyanakkor a felnőtt lakosság nagyobbik hányada már be van oltva.

Még bőven a járvány előtt kezdődött az a trend, miszerint egyre több magyar család elmenekül, az otthoni karácsonyi sütés-főzés, vendágjárás és várás helyett inkább szállodában töltik az ünnepeket. Ugyanakkor még nem tudjuk, lesznek-e bármiféle korlátozások ősszel, illetve télen, egyelőre a kormány részéről nem érkezet ilyen jellegű tájékoztatás.

Ha minden így marad, ahogy most van, nyitva lesznek a szállodák az ünnepek alatt is. A hazai turizmus, szállodák népszerűsége az idei szezonban nőtt, népszerűek voltak a wellness szállodák, sokan nyaraltak itthon, és használták ki a SZÉP-kártya nyújtotta lehetőségeket, amely segítette a hazai turizmus fellendülését. Jó szezonról beszélnek a szakértők, de még messze a teljes rehabilitáció.

Úgy kell a szektornak egy jó karácsonyi szezon, mint egy falat kenyér, nem is csoda hogy már megjelentek a karácsonyi csomagajánlatok:

  • A négycsillagos Dráva Hotel Thermal Resort Harkányban 3 éjszaka december 23. és 26. között 2 főnek 159 ezer forintba kerül. Az ár tartalmazza a karácsonyi vendégvárót, alma cider és aprósütemények a lobby bárban december 24-én: 14.00-15.00 óráig, bőséges svédasztalos reggelit, ünnepi svédasztalos vacsorát és karácsonyi koktélokat. De lesz stand-up és élő zene is.
  • A Hotel Villa Völgy Egerben 146 700 forintba kerül 2 főnek 3 éjszaka félpanzióval. Az ár tartalmazza a karácsonyi bekészítést, élőzenés ünnepi vacsorát, a wellness részleg használatát.
  • A háromcsillagaos szegedi Illés Hotelben 49 800 forintba kerül 2 főnek 2 éjszaka reggelivel min. 2 éj tartózkodás esetén.
  • A Varázslatos Karácsony Gyulán csomag megvásárlói a háromcsillagos Park Hotel Gyulában tölthetnek el 3 éjszakát ketten 113 400 forintért félpanziós ellátással. A Park Hotel festői környezetben található, a Várfürdővel szemben. Karácsonyi filmvetítés mellett a mesés ünnepi vacsora Komóczi Zoltán szakácsmester konyhájából érkezik az asztalokra.
  • Grand Hotel Esztergom 20 százalékkal olcsóbban kínálja szobáit a karácsonyi szezonra: 110 ezer forint 2 fő részére 2 éjszaka. A frissen nyitott szálloda éke a tetőtéri day spa részleg, ahol a vendégeknek lehetősége van nyugodt körülmények között kikapcsolódni Esztergom mesés látképét csodálva.
  • A zalaegerszegi Willis Hotel Business & Wellness hotelben Varázslatos zalai karácsony csomag tartalmaz félpanziós ellátást ünnepi vacsorát, a wellnessrészleg használatát és 103 ezer forintba kerül 2 fő részére.

Jól látszik, hogy nem csak a hangulat, de az árak is karácsonyiak, egyértelműen érződik a drágulás. Egy korábbi cikkünkben vizsgáltuk már az árak alakulását: a 4 csillagos szállodákban a 2 ágyas szoba reggelivel, két főre hétköznap, 1 éjszakára idegenforgalmi adó nélkül drágábbak voltak már 2019-ben is. Júniusban 32 180, júliusban 32 340 míg augusztusban 32 680 forintot fizettünk egy éjszakáért. 2020-ban 30 220, majd júliusban 32480, augusztusban 32 820 forint volt a változás. 2021-re júniusban már 33100 forintot fizettünk egy hétköznapi estéért, júliusban 35 670, míg augusztusban busás áron, 36 890 forintot fizettünk egy két ágyas szobáért.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A karácsony kiemelt időszaknak számít a hotelekben, hiszen egyre többen döntenek úgy, hogy inkább egy elmenekülnek az otthoni sütés-főzés elől, és nyugodt körülmények között töltik az ünnepeket. Ráadásul még december 31-ig egy átmeneti rendeletmódosítás értelmében

a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem