15 °C Budapest

Jöhetnek a zárt kapus Forma-1-es futamok?

MTI
2020. április 7. 13:15

A Forma-1 irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy nézők nélkül rendezzék meg az idei futamokat.

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, miután a FIA egyeztetett a jogtulajdonosokkal és a csapatokkal, a BBC-nek elmondta, komolyan felmerült ez a terv. Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt júliusban, Silverstone-ban lehet a Forma-1-es idény 2020-as nyitánya. Ugyanakkor Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban úgy nyilatkozott, reméli, hogy ősszel elkezdődhet az autós gyorsasági versenysorozat.

Az istállókat ért anyagi veszteség miatt az évi 175 millió dollár helyett várhatóan évi 150 millió dollárban húzzák meg a költségvetési limitet a következő esztendőtől. Felmerült a 125 millió dolláros határ is, de ezt a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull elutasította.
A Forma-1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói és az azeri nagydíjat is törölték. Jelen állás szerint leghamarabb a június közepére tervezett Kanadai Nagydíjjal kezdődhet a szezon.
Március 24-én Chase Carey, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság elnöke azt mondta, 15-18 futammal számol idén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem