6 °C Budapest

200 ezer forintba is kerülhet idén a nyári tábor

2017. április 25. 10:26

Egyre izgalmasabb, ugyanakkor egyre drágább táborok várják a gyereket. Egy ottalvós tábor ára átlagosan 40-50 ezer forint körül mozog - írja a Magyar Hírlap a Táborfigyelő adataira hivatkozva.


Idén a kalandtáborok és a sporttáborok lehetnek a legnépszerűbbek. Tavaly még újdonságnak számítottak a katonai és a lövésztáborok, de idén már a nyelvi táborokat megelőzve a harmadik legkeresettebbnek számítanak.

A szülők többsége ottalvós táborokat keres, az árak pedig több éves stagnálás után idén emelkedésnek indultak. Az ottalvós táborok átlagára idén negyven-negyvenötezer forint között mozog hetente, míg a napközis lehetőségekért huszonöt- és harmincezer forint közötti díjat kérnek el a szervezők. A legolcsóbb pihenési lehetőség alig több mint tízezer forintba, a legdrágább több mint kétszázezer forintba is kerülhet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem