10 millió forintot szedett be a MÁV egy hónap alatt a bliccelőktől

MTI
2019. április 18. 10:02

Az idén márciusban a vonatokon jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel utazók 10 millió forintnyi pótdíjat fizettek be, ebből a tételből hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság csütörtökön.

Hangsúlyozzák, nem a bliccelések aránya nőtt, hanem javult a beszedés hatékonysága. 2019 első negyedévében több mint 25 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ami 12 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, szintén kimagasló értékeit.

A MÁV-Start szerint az eredmény javarészt a követelésbehajtási csoport kampányainak köszönhető, az év első három hónapjában több mint 900 fizetési megállapodást kötöttek a követelést felhalmozó adósokkal a tartozás rendezésére, 20 százalékkal többet a tavalyi évhez képest. 

A behajtási csoport az adósoknak egyedi fizetési konstrukciókat dolgozhat ki, részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről dönthetnek. A fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a társasággal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyókkal szemben jogi eljárást indítnak. A kibocsátott fizetési eljárások száma 2017 óta meghaladja az 1080-at, a végrehajtások pedig 500-as darabszámot értek el - közölte a MÁV.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm