13 °C Budapest
Computer screens in laboratory. Brain scans and coronavirus research

Elképesztő felfedezést tettek magyar tudósok: ez lehet a kulcs az ádáz betegség ellen?

2025. március 13. 21:32

A hippokampusz kulcsfontosságú a tanulásban és a memóriában, valamint sok neurológiai és pszichiátriai rendellenesség kapcsolódik ehhez a területhez. Míg a rágcsálók hippokampuszának felépítéséről már számos adat áll rendelkezésünkre, az emberi hippokampuszra vonatkozó hasonló ismereteink továbbra is hiányosak. A HUN-REN KOKI kutatói most fontos sejtcsoportokat határoztak meg az emberi hippokampusz különböző rétegeiben. Eredményeik olyan betegségek kutatásában bírhatnak nagy jelentőséggel, mint a skizofrénia, az epilepszia és az Alzheimer-kór.

A hippokampusz egy ősi agykérgi terület, amely kulcsszerepet játszik a tanulásban és az emlékezésben. Fő funkciója a tudatosan hozzáférhető, jellemzően nyelvi formába önthető, felidézhető emlékek elraktározása és előhívása. Segítségével jegyezzük meg kedvenc kávézónk helyét is, ha egy olyan városban járunk, ahol már rég voltunk.

A hippokampusz működésének mélyebb megértéséhez azonban olyan számítógépes modellekre van szükség, melyek pontos mennyiségi adatokon alapulnak, például a különböző sejtcsoportok sejtjeinek a számán és azok kapcsolati hálózatán, azaz szinapszisain. Míg a rágcsálók hippokampuszának neuronális összetételéről és szinaptikus felépítéséről már számos számszerű adat áll rendelkezésünkre, az emberi hippokampuszra vonatkozó hasonló ismereteink továbbra is hiányosak. Ez nem meglepő, mivel a vizsgálathoz olyan agyi mintákra van szükség, amelyek jól vannak tartósítva, és amelyeket a halál beállta után legfeljebb 3,5 órával gyűjtöttek be. Ilyen mintákat azonban nagyon nehéz beszerezni.

A HUN-REN KOKI kutatócsoportja Nyiri Gábor vezetésével sztereológiai módszereket alkalmazva becsülte meg három fő gátló sejtcsoport teljes sejtszámát az emberi hippokampusz különböző rétegeiben. Emellett háromdimenziós elektronmikroszkópos vizsgálatok segítségével a hippokampuszban található összes gátló szinapszis számát is meghatározták. A kutatók a vizsgálatokhoz szükséges kiváló minőségű mintákat a HUN-REN KOKI Humán Agyszövet Laboratóriumának, valamint a tatabányai Szent Borbála Kórház Patológiai Osztályának közreműködésével szerezték be.

Ezek az eredmények fontos adatokat szolgáltatnak az emberi hippokampusz hálózatainak modellezéséhez és összetett szabályozási dinamikájának megértéséhez, ami pedig fontos ahhoz, hogy megértsük a hippokampusz működését. Mindezek pedig olyan betegségek kutatásában nyújthatnak nagy segítséget, mint a skizofrénia, az epilepszia vagy az Alzheimer-kór, mivel ezek mind összefüggésben állnak az interneuronok működési zavaraival.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mivel számos neurológiai és pszichiátriai rendellenesség is az itt található gátló idegsejt csoportokhoz köthető, ezért e rendellenességek hatékonyabb terápiáinak kidolgozásához szükséges a hippokampusz működésének jobb megértése is. A HUN-REN KOKI kutatóinak tanulmánya a Journal of Neuroscience márciusi számának címlapjára került.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem