4 °C Budapest
white cabel on the black background

Ezért sem mindegy, hová születsz Magyarországon: még ebben is brutális különbségek vannak

2021. október 12. 16:48

Magyarországon a tavalyi évben a felnőtt lakosság átlagosan 79 százaléka internetezett napi szinten. Ez az arány bár csak egyetlen százalékkal marad el az EU-átlagtól, mégis összességében a 7. legrosszabb adatnak számít. Igaz, Budapest és a Közép-Magyarországi régiói egészen jól teljesít a hozzáférésben, az Alföld és az észak-magyarországi régió viszont csúnyán lemaradt.

A legfrissebb statisztikák szerint az internetet mindennap használó felnőttek aránya 15 százalékponttal, 65-ről 80 százalékra nőtt az Európai Unióban 2020-ban – derült ki az Eurostat adataiból. A friss adatközlés rámutatott továbbá arra is, hogy a tavalyi évben az EU északi és nyugati régióinak többségében a lakosok viszonylag magas aránya, 10-ből jobbára több mint 9-en, számoltak be napi szintű internethasználatról.

Ezzel szemben Románia és Bulgária egyes területein a napi internetezők aránya több esetben még a 60 százalékot sem érte el. Így például a lista legalján tanyázó bolgár Severozapadenben a napi internetezők aránya mindössze a lakosság 53 százaléka volt. De nem volt sokkal jobb a helyzet a szintén bolgár Severen Tsentralenben sem, ahol a lakosság mindössze 55 százaléka internetezett naponta. Ugyanennyien használták az internetet az Északkelet-romániai területen is, míg hátulról a harmadik legrosszabbul két másik bolgár régió végzet egyaránt 56-56 százalékkal.

Kis magyar internetvilág

Ahogy a bevezetőben írtuk, az EU-ban a lakosság átlagosan 80 százaléka, azaz 10-ből 8 ember internetezik napi szinten. Magyarországon ez az arány éppen elmarad az átlagtól a maga 79 százalékával. Érdemes ugyanakkor például megjegyezni, hogy Izlandon a lakosság 98 százaléka internetezik napi szinten, de Finnországban, Svédországban, Dániában, Norvégiában, Luxembourgban, Hollandiában, és Németország legfejlettebb régióiban is 90 százalék fölött van a napi internetezők aránya.

Az adatokból látszik, hogy bár Magyarország alig van elmaradva az EU-átlagtól, még így is, ha az arányokat nézzük, és a holtversenyeket is beleszámoljuk, ez az egész EU 7. legrosszabb helyére elengedő. Közvetlenül Szlovénia és Olaszország előtt, de már Szlovákia után.

Érdemes egyébként azt is megjegyezni, hogy míg Magyarországon 2015-ben csupán a felnőtt lakosság 66 százaléka internetezett napi szinten, addig most ez az arány már 79 százalék. De 10 éve még csak 48 (!) százalék volt, azaz a felnőtt lakosságnak pusztán a fele.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Internetezés Magyarország régióiban

A friss adatok lehetőséget adnak arra is, hogy megvizsgáljuk, Magyarország egyes régióiban hogyan alakult a napi internetezők aránya. Mindjárt érdemes megemlíteni, hogy a legtöbb napi internetező Budapesten, a fővárosban él, itt a felnőtt lakosság mintegy 89 százaléka használja napi szinten a világhálót. A fővárt Közép-Magyarország követi a maga 86 százalékával, míg a harmadik legtöbben a Pest megyében élők neteznek napi szinten, az itteniek 81 százaléka.

Észak-Magyarországon azonban már több mint 10 százalékkal kevesebben élnek a napi internetezéssel, a helyi felnőttek csupán 72 százaléka. De nem sokkal jobb az arány az Alföldön sem, Dél-Alföldön a felnőttek 73, még Észak-Alföldön a 74 százaléka internetezik napi szinte. A hozzáférés tehát ezeken a magyar területeken a leggyérebb, persze ez összességében még mindig jóval jobb, mint Bulgária vagy Románia egyes területein, de Nyugat-Európa, sőt főleg Észak-Európa legtöbb területétől jócskán lemarad.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem