Emlékérmet bocsátott ki az MNB Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére: ennyit érnek

Emlékérmet bocsátott ki az MNB Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére: ennyit érnek

MTI
2024. június 18. 18:18

A tavaly Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus tiszteletére emlékérmét bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).     

Az MNB a két magyar Nobel-díjas tiszteletére 7 500 forint névértékű ezüst és 3 000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott forgalomba a magyar származású Nobel-díjasok előtt tisztelgő sorozatában. Matolcsy György, az MNB elnöke a budapesti kibocsátási ünnepségen tartott beszédében méltatta a két magyar tudós világviszonylatban is kiemelkedő teljesítményét. Mint mondta, 1901 óta nem történt meg, hogy egyszerre két magyar kap Nobel-díjat, és tavaly először kapta meg az elismerést magyar női tudós.

Matolcsy György szerint a jegybank közössége a társadalomtudományban tevékenykedik, a társadalomtudomány, azon belül a közgazdaságtudomány a pénzpolitikát próbálja a természettudományok szintjére emelni. Ezért is példaképek ők számunkra - tette hozzá. Karikó Katalin az ünnepségen nagy megtiszteltetésnek nevezte - és mint mondta, soha nem álmodott arról -, hogy az MNB egyszer érmét bocsát ki az arcképével és nevével, mint ahogy arról sem álmodott, hogy Amerikába kerül, vagy hogy Nobel-díjas tudós lesz.

Krausz Ferenc az ünnepségen szintén nagy megtiszteltetésnek  nevezte, hogy Neumann János vagy Gábor Dénes után most az ő arcképe és neve jelenik meg emlékérmén. Velük egy kategóriába kerülni hatalmas megtiszteltetés, mindez megindító, megható és egyúttal zavarba hozó - mondta, megjegyezve, Karikó Katalinnal dolgozni fognak azon, hogy méltók legyenek rá.

Az emlékérméket három grafikusművész tervezte, és limitált, hat-hatezer példányban jelennek meg, az ezüst érmék tükörfényes, a színesfém változatok selyemfényes kivitelben. Az érmék szerdától a Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül érhetők el. Az ezüst érmék - a rendelkezésre álló készlet erejéig - három hónapig, a színesfém változatok egy évig névértéken vásárolhatók meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ünnepélyes kibocsátáson Karikó Katalin és Krausz Ferenc az érmékből tiszteletpéldányt, valamint az aranyból készült próbaveret egy-egy példányát vehették át. Az MNB 2012-ben indította el a magyar származású Nobel-díjasok sorozatát. A MNB történetében kiemelkedően fontos szerepet tölt be 2024-es év: a független nemzeti bank megalakulásának 100. évfordulóját egész éven át tartó programsorozattal, az évfordulóhoz és a jegybank történetéhez méltó eseményekkel ünneplik - hangzott el az ünnepélyes kibocsátáson.

Címlapkép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 15. hétfő
Henrik, Roland
29. hét
Július 15.
Bíróságok napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem