-2 °C Budapest
Megnyílt a legendás budai síház étterme: ennyiért tömheti tele a hasát a magyar elit

Megnyílt a legendás budai síház étterme: ennyiért tömheti tele a hasát a magyar elit

2023. október 3. 20:15

Befejeződött a Normafa Síház rekonstrukciója: a ház számos plusz szolgáltatással, kívül belül megújulva tér vissza a város életébe. A Normafa Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelyeként számos programlehetőséggel, megújult közterekkel várja a kikapcsolódni vágyókat.

Megnyílt a Normafa Síház új rekonstruált változata. A Síház ikonikus épülete több mint 90 éve meghatározó találkozópontja Budapest életének. Kezdetben, míg a hazai hóviszonyok engedték, síközpontként, később vendéglátó egységként üzemelt. A rekonstrukció lehetővé teszi, hogy az éttermi funkció mellett a jövőben izgalmas programokkal várják a családokat, a sportolókat és a művészetkedvelőket.

Az Síházban található étterem fogásairól a hely egyik tulajdonosa elmondta

A Normafa Síház étlapján szereplő fogások mindegyike, hosszas kísérletezés és tökéletesítés végeredménye. Az alapot tradicionális magyar ételek adják, amit ázsiai, francia és nemzetközi hatással fűszerezünk. Már régóta nincs olyan hely a környéken, ami a nagy családi étkezések színtere lenne, ezért is álmodtuk ide egy olyan éttermet, amilyenre mi magunk is vágyunk

- emelte ki Csókay Bence a Normafa Síház Étterem egyik tulajdonosa.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az étterem étlapján többek között olyan különlegességeket kóstolhatunk meg mint vaddisznóragu leves vagy speciális Kovács Árpád féle csirkepaprikás. A Normafa Síház Étterem október végéig tesztüzemmódban működik, hogy a vendégeknek lehetősége legyen visszajelzést adni az ételekkel, italokkal és élményeikkel kapcsolatban.

Kép forrása: Normafa Síház Étterem Facebook oldala

NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 2. szombat
Melinda, Vivien
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem