Dining Guide 2021 díjátadó gála

Horror árak: ennyibe kerül egy vacsora Magyarország TOP10 éttermében

2021. július 21. 16:49

Július 19-én tartották a Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát, ahol az ország TOP10+2 étterme mellett díjazták többek között a legjobb vidéki éttermeket, legjobb cukrászdákat, alternatív vendéglátóhelyeket, reggeliző helyeket, családi éttermeket, fiatal séftehetségeket és idén másodszor került kiosztásra Fenntarthatósági Díj is. A ma reggel megjelent 2021-es Étteremkalauzból pedig az is kiderül, hogy a pandémia a legjobb éttermeket sem kímélte: a csúcskategóriás helyek közül több kikerült a rangsorból, mivel ki sem tudtak nyitni idén. A Pénzcentrum most utánajárt, milyen árakkal találkozhatnak a vendégek az idei év legjobb éttermeiben.

A Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán a fődíjat 2019 és 2020 után idén is a Széll Tamás és Szulló Szabina séfek által vezetett Stand vehette át. Az Év Vidéki Étterme Díját 2021-ben a Platán Gourmet Étterem érdemelte ki, míg az Év Cukrászdája Díjat immáron negyedik éve a Mihályi Patisserie kapta. Az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díját a Pizza, Kávé, Világbéke formációk nyerték el,  a Fenntarthatósági Díjat a Salt Budapest nyerte el, a Dining Guide Életműdíját László Árpád, a Robinson Restaurant tulajdonosa vette át.

Az Év Ígéretes Étterme az újonnan nyílt Spago by Wolfgang Puck Budapest. Idén először adta át a Dining Guide a Fairplay Díjat, mellyel azt az éttermet díjazták, mely a járvány alatti időben munkavállalóiért a leginkább helyt állt. Ez a díj a Rosenstein Vendéglő tulajdonosainak járt, csak úgy, mint az Év Szerethető Étterme Díj, melyet szintén ők kaptak.

"A világ és a hazai gasztronómia állapotát az elmúlt időszak történései, az időszakos étterembezárások különösen rossz helyzetbe hozták. A magyar vendéglátást már évek óta jellemzi, hogy sok az új nyitás, és ezzel együtt sajnos a sok étterembezárás is. A világjárvány okozta leállások még egy nagy problémát hoztak az egységek számára: ma nagy feladatot jelent számukra a megfelelő minőségű és számú munkaerő visszaszerzése, megtalálása. Az idei év tavaszát követő időszakban, az éttermek újraindulásának lehetősége ellenére sem nyitott ki az éttermek egy jelentős része" - írja az Étteremkalauz Bevezetőjében Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója. 

Jó hír viszont, hogy az idén, ha nem is nagy számban, de igazán jó új éttermekkel is gazdagodtunk. A nyitva lévő "régi" jól bevált helyeket ez nem ingatta meg, de azok biztosan megérzik ez, akik belassulnak, és nem látják, hogy ma más a vendéglátás, mások a vendégigények mint a múltban

- folytatta Herczeg Zoltán.

Dining Guide TOP 10+2 étterem 2021-ben

Az év étterme idén is a Széll Tamás és Szulló Szabina séfek által vezetett Stand lett, és meg is őrizte 94 pontját, viszont a 2020-as Étteremkalauzban még 94 ponttal szereplő ONYX és 93 pontos Babel Budapest viszont kikerült a listából. Ebből is látható, hogy a járvány különféle hatásait mennyire megsínylették a csúcséttermek is, többen még mai napig sem nyitottak ki. Bár belekerült a kalauzba, pontszámot nem kapott a Costes Downtown:

A Costes Downtown az éttermeket érintő lezárások feloldásával tavasz végén újranyitott, majd június végén ismét bezárt. Az egység nyár végére/ősz elejére tervezi a visszatérését 

- írja az Étteremkalauz, jelezve, hogy a rövid újranyitás alatt történt teszt eredményei szerint felkerült az étterem a TOP10-es listára, de a jelenlegi bezárása miatt sorszám, pontszám nélkül. A Borkonyha, a Costes Restaurant szintén kikerült a listából, a St. Andrea Restaurant pedig idén csak a TOP20-ba került bele.

Viszont sok új kerülhetett így a TOP10+2 közé a 2020-as listához képest: a Platán Gourmet - az idei Év Vidéki Étterme Díj nyertese -, a Rumour, az Essência, a Laurel, a Bisztró42 és a tavalyi Év Vidéki Étterme Díj nyertese az Anyukám Mondta Étterem.

1. Stand Étterem – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek – 94 pont

A "világszínvonalú szakmaisággal vezetett csúcsétterem" 2018-as nyitása óta "magyar alapanyagokkal, elegánsan átdolgozott és megjelenített tradíciókkal nyűgözi le a külföldi vendégeket és a gasztronómiát értő és érző lokálpatriótákat" az Étteremkalauz szerint. A Stand az étteremkalauzok, a magyar gasztronómiát méltató listák, ajánlások állandó, központi szereplője. Ebédidőben 4 illetve 6 fogásos üzleti menüsort kínálnak, estére pedig szintén 4-6 fogásos kóstolómenüt. 

Az étterem honlapja szerint a négyfogásos ebéd menü 16 500 forint, egyes fogások esetén 1000-3500 forintos felárral, a hatfogásos ebéd menü pedig 21 500 forint feláras ételek nélkül. A négyfogásos vacsoramenü 24 500, a hatfogásos 29 500, míg a nyolcfogásos Chef menü 34 500 forint. 

2. Pasztell Étterem – Erdei János, séf – 92 pont

A Étteremkalauz szerint a Pasztellben az adagok fine dining ellenére inkább bisztrós irányba mozdulnak, az ízek kiműveltek, néhol nosztalgikusak, máshol a jövőbe tekintenek. A háromfogásos menü 12 500, a négyfogásos 15 500, az ötfogásos 18 500 forintba kerül, és ugyancsak vannak feláras ételeik.

3. Platán Gourmet – Pesti István, séf – 92 pont

A tatai Platán 2021-ben egy új fine dining koncepcióval, a Platán Gourmet Étteremmel bővült. "A konyhai stílus nehezen kategorizálható, a vidéki éttermek utóbbi években trendszerű farm-to-fork koncepcióját kerülve inkább a nagyvárosi, kozmopolita gondolkodásmódot képviseli."

A vacsora a látványkonyhának köszönhetően interaktív, az ételek valamely részeinek elkészítése és tálalása egyenesen a megvilágított séfasztalokon történik. Vendégeink valóban egy nem mindennapi gasztroszínházra válthatnak jegyet, ahol garantált a gourmet élmény

- írja az étterem honlapja. A nyolcfogásos degusztációs menü 51 ezer forint, a nemzetközi borpárosítás 22 ezer, a dzsúsz párosítás 10 ezer forint. A hatfogásos menü 39 ezer forint (a bor- vagy dzsúszpárosítás 16 ezer és 8 ezer forint mellé), a négyfogásos pedig 27 ezer forint (10 és 6 ezer forintos bor- vagy dzsúszpárosítással.)

4. Rumour by Rácz Jenő – Rácz Jenő, séf – 92 pont

A gasztroszínház koncepcióval a Platán nincs egyedül: a Costes Group-ot alapító Gerendai Károly és Rácz Jenő chef közös vállalkozása, a Rumour étterem a hazai viszonylatban újszerűnek számító chef's table koncepcióval várja a vendégeit. A tér kialakításából adódóan egy közösségi és bennfentes érzést nyújt vendégeinek, akik egy, a látványkonyhát körülfogó pult körül foglalnak helyet. Az étterem saját meghatározása szerint is gasztroszínháznak nevezi vacsoráit, melyek nem kizárólag a gasztronómiai élményekre korlátozódnak.

Az ételkínálat klasszikus fine dining stílust képvisel. A honlapon az ajándékutalvány a Pre-Theatre Menüre 28 750 forintba kerül, amely egy 18 óráig igénybe vehető, rövidebb menüsor 6 fogással. A 11 fogásos Vacsora Menü már 51 750 forint, 18 órától vehető igénybe. Ezen felül megvásárolható a Vacsora Menü Extra, mely az utóbbi 11 fogáson túl konyhalátogatást, borsort és egyedi ajándékot is tartalmaz. Ára 115 ezer forint.

5. Salt Budapest – Tóth Szilárd, séf – 92 pont

Az idei Év Fenntartható Étterme Díj győztese az elmúlt évtizedekben divatossá vált 'nordic' éttermi stílust követi, melynek képviselői "progresszív, újító módon nyúlnak a nemzeti, régiós konyhák klasszikus alapanyagaihoz, ételeihez. A 15 fogásos teljes menü 26 500 forint, a 11 fogásos menü 22 500 forint. A magyar borpárosítás előbbi esetén 17 ezer, utóbbinál 15 ezer forint, a nemzetközi borpárosítás 21-19 ezer forint, és a dzsúsz 10 ezer, illetve 8 ezer forintba kerül.  

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

6. Textúra – Sárközi Ákos, séf – 91 pont

A Textúrát 2018-ban nyitotta meg Sárközi Ákos és a Borkonyha tulajdonosi köre, eredetileg tehermentesítési céllal. Viszont a pandémia alatt szerepcsere történt: a Textúra nem zárt be, hanem átállt kiszállításra, testvérétterme pedig privát otthoni élményeket kínált, és desszertezőként tért vissza. Az Á la carte ajánlatok, napi táblás tételek mellett most a Textúrában rendelhetjük a Borkonyha klasszikus degusztációs menüjét is.

A háromfogásos konyhafőnök menü 6950 forint, a Borkonyha degusztációs menü 23 ezer forint, dzsússzal kérve 31 ezer forint, míg borsorral 42 ezer forint. Egy lecsó kolbásszal vagy tojással 3350 forintba kerül, a szarvasgombás nudli 2700 forint, és 1900 forint a Rákóczi túrós

7. Arany Kaviár Étterem – Kanász László, séf – 91 pont

Az egyik legnagyobb múltú hazai csúcsétterem kifejezetten orosz(os) fine dining stílust képvisel. A Golden Season elnevezésű 2,5 órás vacsorájukon étlap és konkrét menüsor nélkül vezetik végig vendégeiket a több mint tíz fogáson. Ennek ára 42 ezer forint, és további 19 forintért élménykóstoló is jár mellé háromféle kaviárral. A kaviár kínálat külön is egyedülálló, a 6900 forinttól 99 ezer forintig terjedő skálán mozog az áruk. 

8. Essência Restaurant – Tiago Sabarigo, séf – 90 pont

A portugál-magyar hagyományokra alapozó étterem 2020-ban nyitott az V. kerületben. A kétfogásos menü 4000, a háromfogásos 5500 forint, egyes ételek esetében 1000-3100 forintos felárral. Az Essência Május 17 elnevezésű hatfogásos vacsora menüje 26 900 forint, borpárosítással 41 900 forint, az 5-5 fogásos Otthon és Itthon menük ára 19 900 forint (borral 31 500 forint), előbbi a portugál, utóbbi a magyar konyha ízei, alapanyagai ihletésében.

9. Laurel Budapest – Mede Ádám, séf – 90 pont

Az Étteremkalauz kiemeli, hogy a Laurel Budapest csapatának átlagéletkora bőven 30 év alatt marad, és a konyhát 2019-es nyitás óta a fiatal, ambiciózus és tehetséges Mede Ádám vezeti - aki idén az Év Ifjú Séftehetsége Díjat is átvehette. A Bezárások alatt az étterem egyedi koncepciókkal maradt szem előtt, nem kívánt hétköznapi megoldásokkal élni.

Fiatalos megszállottság, ételek és alapanyagok iránti fanatizmus és formabontó menük – ezek várnak rád éttermünkben!

- hirdeti az étterem honlapja. A Chef Menü 27 ezer forintba kerül, a borpárosítás mellé 18 ezer forint. Az Ensō, a Laurel Budapest új nyári menüjét kifejezetten a nyitásra tervezték és kizárólag halas fogásokból épül fel, ára 25 ezer forint, a borpárosítás 14 ezer forint, akárcsak a vegán menühöz, amely 23 ezer forintba kerül.

10. Stand 25 Bisztró – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek – 89 pont

A Stand25 csapata a bezárások alatt sem tétlenkedett: készen vagy otthon befejezendő állapotban készítették elvitelre és kiszállításra legkedveltebb ételeiket, jelenleg pedig hétköznapokon a déli ajánlattal, vacsorára á la carte fogásokkal várják a vendégeket. 

Hétfőtől péntekig a kétfogásos ebédmenü 4500 forint, a háromfogásos 5400 forint, egyes fogások esetében 500-3000 forintos felárral. Az á la carte kínálatból egy tojásos nokedli pirított gombákkal, ecetes salátával 3500 forint, ahogy egy nyári lecsó, pirított cukkinivel, lágy tojással, mangalica szalonnával szintén. A mangalica Cordon Bleu 4900 forint, a somlói 2950 forint.

11. Bistro42 – Barna Ádám, séf – 89 pont

Az esztergomi bisztró 2020-ban debütált, éppen az éttermek bezárása előtt. "A kínálat az újkori magyar gasztronómia alapjaira épül, de azokat kortárs módon, a chef szemléletében mutatják be. A modern bisztró/étterem gondolkodásmódja jól igazodik a vidéki kisváros hangulatába" - írja az Étteremkalauz. Az ételválaszték alapján a gourmet, fine dining kategóriába sorolható Bistro42 napi "tábla" kínálatában találhatunk lecsót 3800 forintért, az ötfogásos kóstoló menü 16 ezer forintba kerül, borsorral együtt 24 ezer forint. 

Az étlapról a "nem egy átlagos gyümölcsleves" 1600, a langyos nyári töltött káposzta 2900, a füstön sült magyar tarka marhanyak 5400, a túrós palacsinta 1800 forint. A bisztróban reggelizni is lehet: a bundáskenyér "superior" például 1600 forintba kerül, amelyet lekísérhetünk egy 1200 forintos smoothieval.

12. Anyukám Mondta Étterem – Dudás Szabolcs, séf – 89 pont

A 2020-as Év Vidéki Étterme Díj nyertese az utóbbi években kulináris úticéllá nőtte ki magát a borsodi kisvárosban, Encsen. Az Étteremkalauz szerint a friss szezonális hozzávalókból készülő meglepetésmenüt, az ötfogásos Vakrandi menüt is választhatják a betérők. A háromfogásos "Ízelítő a kamrából" 2690 forint, kis adagos focaccia olívával 990 forintba kerül, a toszkánpacal  véreshurkás cipóval 3290 forint. A fehérboros kakas 4990 forint, egy tiramisu pedig 14590 forint.

A Vakrandi a séffel 14990 forint/fő teljes asztaltársaság választása esetén, borpárosítással 24990 forint.

A TOP20 étterem közé bekerült még idén a Spago, az Év Ígéretes Étterme Díj nyertese, a Platán Bisztró Tatáról, a Kistücsök étterem, a Ristorante Fausto's, a Kollázs, a St. Andrea Restaurant, az Olimpia Vendéglő és a Sauska48. A 90 feletti pontszámmal rendelkező helyekről azt írja az Étteremkalauz, hogy a világ legjobb éttermei közé sorolhatók, a 80-90 pontos éttermek pedig nemzetközi összehasonlításban is kiváló, magas színvonalú és minőségű helyek.

Címlapkép: Dining Guide

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem