Pénzcentrum

Itt rontja el a legtöbb magyar szülő: fontos, hogy a gyerek megszeresse a halat is

2020.10.18. 10:02

A magyarok nagy része még mindig a szüleitől átvett vagy tanult étkezési szokásokat követi, azonban 89%-uk már a közösségi médiából és az internetről tájékozódik az egészséges táplálkozásról - derül ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) felméréséből. Tehát ha a szülő nem táplálkozik egészségesen, jó eséllyel a gyermeke sem fog felnőtt korában.


A Hamé Kft. felkérésére készített kutatás a hazai halfogyasztást térképezte fel. Rávilágított arra, hogy tisztában vagyunk ennek előnyeivel és a szervezetre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen 10-ből 9 ember jelenlegi étrendje is tartalmaz halat, ugyanakkor csupán 22%-uk fogyaszt hetente többször ilyen típusú ételt. A válaszadók 40%-a ha teheti, friss halat választ, közel egyharmaduk pedig a hőkezelt halkészítményeket, a halkonzerveket és halpástétomokat részesíti előnyben.

Bár hazánkban növekvő tendenciát mutat az egészségtudatosság, a több mint 1 100 fő megkérdezésével készült kutatás eredménye is megerősítette, hogy nem árt felhívni a figyelmet az egészségtudatos életmód, és annak részeként, a halfogyasztás előnyeire. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók az egészséges életmódról nem csupán az internetről és közösségi médiából tájékozódnak, hanem a szakemberek, a dietetikusok tanácsait is elfogadják.

A halfogyasztási szokások kialakulásában a családnak vitathatatlanul fontos szerepe van.

A válaszadók 85%-a ugyanis már kisgyermekként, 10 éves kora előtt fogyasztott halat. Az pedig, hogy a későbbiekben mennyi halat tartalmaz majd étrendjük, nagyban függ attól, hogy a szülők milyen sűrűn és milyen típusú halat, halkészítményt iktattak be mindennapjaikba. A leggyakrabban rántott formában fogyasztanak halat a megkérdezettek, ugyanakkor minden ötödik ember a halkrémet és a pástétomot részesíti előnyben. A válaszokból az is kiderült, hogy a halfogyasztási szokások majdnem minden második embernél hasonlóan alakultak az elmúlt években, azonban 43%-uk több halat fogyaszt, mint 5 vagy éppen 1 évvel ezelőtt.

"Azt már korábbi adatokból is tudtuk, hogy sokkal kevesebb halat eszünk, mint kéne. Az általunk kidolgozott hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR szerint hetente legalább egyszer halnak kéne a tányérunkra kerülnie, ehhez képest most számszerűen is bebizonyosodott, hogy csak a lakosság 22 százalékánál, kevesebb mint egynegyedénél valósul ez meg!" - mondta Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, és hozzátette:

Pedig a halnak rendkívül előnyös táplálkozás-élettani hatásai vannak, sokat kell még tennünk tehát azért, hogy a karácsonyi rántott halon, halászlén és esetleg a strandon elfogyasztott hekken kívül többféle és egészségesebben elkészített halétel is rendszeresen szerepeljen az étrendünkben.

A kutatásban nem csupán a halfogyasztási szokásokra tértek ki, de a halkészítmények felhasználására is. Ebből kiderült, hogy a válaszadók közel háromnegyede tisztában van azzal, hogy a halban található szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat akár halpástétommal is be tudják vinni a szervezetbe. A halkészítmények vásárlásával kapcsolatban körvonalazódott, hogy az egyik legfontosabb érv az íz mellett egy halpástétom kiválasztása esetén a minőség, ez a válaszadók több mint felének elsődleges szempont volt. Csak ezután jött az ár, közel 22%-kal és a termékek eredete, származása, amely a kitöltők közel 13%-ának a legmeghatározóbb tényező a vásárlás során. A megkérdezettek számára

az átláthatóság is nagyon fontos, az összetevők ismerete ugyanis nagyban befolyásolja fogyasztói döntésüket.

"Nagyon fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a halfogyasztás fontosságára, hiszen mi magyarok kevés halat eszünk. A magasabb fogyasztásnak több gátja is van. A fő ok az, hogy amennyiben a hal íze nincsen már gyermekkorban megszerettetve, és bevezetve, akkor később nehéz már azt racionális alapon megszeretni"  -mondta Kovács Gábor, a Hamé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, és úgy folytatta:

Ha már megvan az íz szeretete, akkor is nehézséget jelenthet a beszerzés és elkészítés. A mindennapi rohanásban jó minőségű halat vásárolni, és elkészíteni, amelyhez olyan tudás, és tapasztalat szükséges, amit nem hoztunk az előttünk járó generációtól mind-mind idő ... ebből pedig kevés van.

Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!

Az élelmiszerpazarlás hátterében viszont rengeteg tényező állhat: időhiány, pénzhiány, a lehetőségek hiánya a hulladék hasznosítására, munkakörülmények, családi állapot, stb. Lapunk most kifejezetten a koronavírus-járvány és a háztartások élelmiszerkezelési szokásainak összefüggéseire kíváncsi: hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány következtében megváltozott életmód, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!


URL: https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/itt-rontja-el-a-legtobb-magyar-szulo-fontos-hogy-a-gyerek-megszeresse-a-halat-is.1104354.html