Pénzcentrum

Hiába szigorítottak a bankok: százezreket lehet spórolni ezekkel a hitelekkel

2020.09.02. 05:47

A pandémiás helyzetben a lakáshitel-piacon tapasztalt visszaesést tompította az állam által támogatott és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek folyósítása. Utóbbi konstrukció a többi piaci hitelnél alacsonyabb és hosszabb időre rögzített kamatával hozzájárulhat a hitelfelvevők sokkellenálló képességének megőrzéséhez is.


A veszélyhelyzet márciusi kihirdetését követően a lakáshitelek iránti kereslet csökkent, amit a jövőbeni bizonytalanság miatt a lakásvásárlók kiváró magatartása vezérelhetett. A potenciális lakásvásárlók döntésüket egy későbbi időpontra halasztották, a bankok pedig a bizonytalan makrokörnyezetben szigorították hitelsztenderdjeiket, ami a hitelfelvételekre is hatással volt.

A járványhelyzettel kapcsolatos korlátozások és általános bizonytalanság negatív hatásai miatt a piaci hitelek felvétele csökkent, az államilag támogatott hitelek (pl. CSOK) esetében azonban ugyanezen hatás valamelyest enyhébb volt. Ennek eredményeként a támogatott hitelek részesedése a pandémiás helyzet alatt növekedésnek indult.


A lakáshitel kihelyezések heti alakulása (hitelintézeti szektor)

A piaci lakáshiteleken belül megőrizték népszerűségüket a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL), melyeknek a tavaszi hónapokban kisebb mértékben esett vissza a folyósítási volumene. Az MFL termékeknek a lakáshiteleken belül így sikerült a részesedésüket növelni, közel 80 százalékos arányt elérve május folyamán. E hitelek felvétele az adósok szemszögéből biztonságosabb döntés lehet, hiszen a hosszabb időszakra kamatfixált konstrukciók a veszélyhelyzet alatt és azt követően is kiszámítható törlesztőrészleteket eredményeznek.


A MFL folyósítások heti alakulása (Az MFL részesedés heti alakulását a potenciálisan minősíthető lakáshitel kihelyezésen belül becsültük)

Az MFL termékek bevezetésük óta a nem minősített lakáshiteleknél alacsonyabb kamatfelárral kerültek folyósításra, ezáltal vonzó lehetőséget kínálnak a hitelfelvevőknek. Az alacsonyabb kamatfelár a veszélyhelyzet időszakában - a megnövekedett bizonytalanság ellenére - ugyanúgy megmaradt, tovább támogatva az adósokat, illetve több pénzt hagyva a háztartásoknál.


A lakáshitelek kamatfelárának alakulása (3 havi simított felárak a megfelelő lejáratú BIRS-ek alapján számítva.)

A kedvezőbb árazásnak köszönhetően az e hiteleket választók érdemi költségeket takaríthattak meg, fogyasztásukat, valamint pénzügyi biztonságukat növelhették még a járvány okozta bizonytalanságban is. Ezáltal egy 15 éves futamidejű, 15 millió forintos lakáshitel esetében - a futamidő végéig kitekintve - a megtakarítás akár a 400 ezer forintot is elérheti.

* A cikk szerzője: MNB - Palicz Alex, Dr. Tóth Tamás, Varga Balázs


URL: https://www.penzcentrum.hu/hitel/hiaba-szigoritottak-a-bankok-szazezreket-lehet-sporolni-ezekkel-a-hitelekkel.1101826.html